Révbe ért az akcióterv: lesz bankadó, kétmilliós fizetési limit
Pecsét került az Orbán-kormány első meghatározó gazdasági törvénycsomagjára tegnap, így immár nem kétséges: lesz az idén bankadó, gyakorlatilag 10 százalékra csökken a társasági nyereségadó, bevezetik a kétmillió forintos fizetési limitet a közszférában, és ugyanezen összeg fölött 98 százalékos adó sújtja a jövőben a végkielégítéseket.
Ami a hitelintézeti adót illeti, ez még az utolsó pillanatban – a zárószavazás előtti módosítókat tartalmazó csomaggal – is változott, kikerültek a tervezetből a mentességet élvező biztosítók, kisebb adó hárul ugyanakkor a bankok mérlegfőösszegének 50 milliárd forint alatti részére.
A T. Ház tegnap több más, gazdasági és államháztartási vonatkozású törvényjavaslatot is elfogadott. Orbán Viktor kormányfő ismét világossá tette: a kabinet teljesíti az idei 3,8 GDP-arányos deficitcélt, az IMF-fel októberben lejár a szerződésünk.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter leszögezte: a költségvetési hiánypályát a kormány az unió egyetértésével kívánja felvázolni a következő évekre. A miniszter hangsúlyozta, a hiánycél betartása nemcsak az idén, hanem jövőre is komoly feladat lesz hazánk számára. A bankadó nélkül megszorításokra kényszerül a kormány, de a kilátásba helyezett szja-csökkentéssel könnyen lehet, hogy a hitelintézeti különadó mellett is jelentős mínuszt mutat majd az egyenleg. Értesülések szerint különadó készül a távközlési és energiaipari cégekre is.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Sokkoló számok: Ennyit keresnek valójában az Otthon Start hitelre ácsingózók – tényleg vissza tudják majd fizetni az 50 milliót?!

Felújított családi ház a Tisza-tó és Szolnok közt félúton
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
