Repülőtér átsorolás, hulladéktároló miatt
Az országos
területrendezési tervről, továbbá a Balatonról szóló törvény
módosításáról szóló javaslatot nyújtott be a parlamentnek az
önkormányzati és területfejlesztési miniszter. A cél az, hogy
megépülhessen a királyszentistváni hulladéktároló.
A Magyar Honvédségnél végrehajtott szervezeti változtatások
következtében a szentkirályszabadjai repülőtér katonai hasznosítása
megszűnt, és a Honvédelmi Minisztérium a szentkirályszabadjai,
valamint a veszprémi önkormányzat tulajdonába adta a területet.
Az országos területrendezési terv mostani módosítása a
szentkirályszabadjai objektumot kereskedelmi (nemzetközi)
repülőtérré fejleszthető repülőtérré nyilvánítja. A Balaton-törvény
módosítása pedig feloldja erre a létesítményre azt az előírást,
amely szerint az állami repülések célját szolgáló és a közös
felhasználású (katonai és polgári) repülőtér 13 kilométeres
körzetében regionális hulladéklerakó hely nem jelölhető ki.
A törvény soron kívüli módosítását az unió által támogatott
észak-balatoni hulladékgazdálkodási projekt keretében
Királyszentistván területén tervezett hulladéklerakó
megvalósíthatósága is indokolja (amelynek területe az említett
védőtávolságon belül van). Így felhasználható az Európai Unió
Strukturális Alapjából elnyert 13 millió eurós támogatás.

Új építésű lakóparkok: városi lendület vagy természetközeli nyugalom? – Rajtad áll, melyiket választod
Iroda

Azonnal költözhető, rugalmas iroda – ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia
Raktár

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők
Otthon

Új építésű otthonok Zugló zöld részén – családbarát lakások CSOK Plusz finanszírozással

Nem az kaparintja meg az olcsóbb lakást, aki több időt tölt kereséssel, hanem az, aki előbb értesül az árcsökkentésről

Milliókat törölhet az állam a lakáshitelekből 2026-ban is: rengeteg magyar jogosult lehet rá, de sokan nem tudnak róla

Eldőlt Rákosrendező sorsa? Hamarosan kihirdetik a győztes tervet!
Dizájn

7 tipp, hogy gyorsabb legyen a tavaszi nagytakarítás: kevésbé fárasztó így

Ezt az 5 dolgot add a felmosóvízhez, és ragyogni fog a padló: friss illatú lesz a lakás

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is
Pénz

Hosszú évek után végre kimondta a bíróság, ki hibázott a devizahiteles ügyben
A bíróság ítéletét az apa már nem érhette meg.
Adó és jog

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre
Retail

Vlagyimir Putyin 12 billió dollárt ígér Donald Trumpnak
Titkos játszma lehet a háttérben.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





