Rekordot döntött a diplomás munkanélküliség Nagy-Britanniában
Tizenhét éve nem volt ilyen magas az állástalan brit friss diplomások aránya, mint most. A tavaly végzettek 8,9 százaléka idén még mindig nem tudott elhelyezkedni. Ez az arány az előző évhez képest egy százalékot emelkedett, pedig három éve még csak 5,5 százalék volt.
Utoljára 1993-ban volt ennyire nehéz a pályakezdők helyzete, mint most. A brit országos diákszövetség szerint a statisztikák fényében különösen illogikus és inkorrekt a kormány elképzelése az egyetemisták tandíjának emeléséről. „Évtizedek óta nem volt ennyire kilátástalan a helyzet a munkaerőpiacon” – mondta Aaron Porter, a diákszövetség elnöke.
Az illetékesek azt remélik, hogy az óvatos gazdasági fellendülés első jelei a munkanélküliség csökkenését is magukkal hozzák majd. Rövid távon tehát a pályakezdők reménykedhetnek, középtávon azonban a kilátások már nem ilyen jók, mert a kormány a költségcsökkentések keretében öt éven belül félmillió munkahelyet akar megszüntetni, így a fiatal diplomások jóval nehezebben találnak majd munkát.
A felmérések szerint az sem mindegy, milyen szakterületen szerez diplomát valaki. A legnehezebb a számítástechnikusoknak, körükben 16 százalékos a munkanélküliség. Az építészetet, gépgyártást és médiatanulmányokat választók tíz százaléka maradt munka nélkül, míg legjobban a földrajz és a pszichológia szakosok tudtak elhelyezkedni.

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!

Balatoni ingatlanboom: épülnek az új lakások, mégis fogynak a helyiek – Siófokon különösen látványos a fordulat

Parkolóháború robbant ki a Hegyvidéken: teljesen átrajzolhatják a Böszörményi utat, de nem mindenki örül

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





