Privatizált balatoni szállodákat perelne vissza az állam
Polgári per keretében szerezne vissza több, áron alul privatizált balatoni üdülőt és szállodát az állam – mondta az elszámoltatási kormánybiztos csütörtökön az MTI-nek.
Budai Gyula a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Geszteréden tartott, más témájú fórum után az MTI kérdésére válaszolva közölte, a Nemzeti Üdülési Alapítvány privatizációs vizsgálata során visszaéléseket tapasztalt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi), amely az ehhez köthető szállodaértékesítésekkel kapcsolatban tett büntetőfeljelentést.
A gyanú szerint a privatizáció során mintegy 4,5 milliárd forint értékű ingatlanvagyont értékesítettek mindössze 2 milliárd forintért, az ügyben a büntetőeljárás folyamatban van – közölte Budai Gyula, hozzátéve, ahol jogi lehetőség van rá, az állam polgári per segítségével szerezné vissza a szállodákat.
A Somogy megyét érintő, folyamatban lévő elszámoltatási ügyekkel össze Budai Gyula elmondta: a taszári ingatlanértékesítéssel kapcsolatban megszüntették a vizsgálatot, amely több szabálytalanságot tárt fel, jogi felelősséget azonban nem állapított meg. Az ügyről készített jelentést megküldték Kaposvár polgármesterének, mivel a vizsgálat lefolytatása az önkormányzat hatáskörébe tartozik.
A Hubertus Bt. haszonbérletével kapcsolatos vizsgálatról szólva Budai Gyula elmondta: a nagybereki földek ügyében jelenleg a magyar állam perben áll a társasággal, a bérleti szerződést felmondták. A gazdasági társaság ellen azért indított vizsgálatot az elszámoltatási kormánybiztos, mert a cég hektáronként 10 forintért bérel több mint nyolcezer hektár nagyságú területet évi 80 ezer forintért. A bérlőnek ezt a területet vissza kell adnia, a védett madárrezervátum ügyében természetkárosítás miatt van folyamatban büntetőeljárás – tette hozzá Budai Gyula.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Lassul vagy csak válogatósabb lett az ingatlanpiac?

Az utolsó pillanatban döntött a kormány: több tízezer magyar család és diák lélegezhet fel

Sokan fellélegezhetnek Budapesten: végre jó hír érkezett a Flórián térről

A legjobb lakások nem várnak: így kerülhetsz a többi vevő elé a lakáskeresésben
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





