Prágában üzembe helyezték Európa legnagyobb fedett műtermét
Prágában üzembe helyezték
Európa legnagyobb fedett és hangszigetelt műtermét.
A több mint 4000 négyzetméteres fedett, fűthető és
hangszigeteléses műtermet három teljesen különálló stúdióra lehet
majd felosztani: az egyik 2000, míg a másik kettő 1000-1000
nyégyzetméteres.
“Európában ilyen nagy és korszerű műterem még nincs. Az új
stúdió nagyobb, mint az európai kontinensen eddig legnagyobbnak
tartott római Cinecitta. A londoni Pinewood stúdiónak ugyan
valamivel nagyobb az alapterülete, de az hangszigetelésű termekkel
nem rendelkezik” – mondta újságíróknak Tomás Chrenek, a Barrandovi
Stúdiók részvénytársaság felügyelő tanácsának elnöke.
A “Cseh Hollywood” beruházásának összegét eredetileg 120 millió
koronára tervezték, de végül is több mint 200 millióba került.
Az új műterem az ATB MAX nevet kapta. Tulajdonosai arra
számítanak, hogy az új stúdiókkal ki tudják elégíteni az amerikai
filmesek gyakran speciális igényeit is. Az új műterem ugyanis a
legkorszerűbb digitális berendezésekkel van felszerelve. A műterem
két studiója alatt hatalmas pincehelységek vannak, s minden stúdió
olyan legkondicionális berendezésekkel van felszerelve, hogy
bármiféle “tűzvészt”, “csatát” vagy “természeti katasztrófát”
könnyedén elbír.
A jövő év végéig a műterem már foglalt. Elsőként már januárban
Mathieu Kassovitz rendező stábja itt kezdi el forgatni a Babylon A.
D. című sci-fi filmjét Vin Diesellel a főszerepben. Ezt követően a
Barrandovon megkezdődik a Narnia Krónikái című filmsiker második
részének a forgatása is – ismertette a programot Chrenek.
“Bár az utóbbi időben megjelent az olcsóbb bulgáriai, romániai
és a magyarországi konkurencia, Barrandov továbbra is megőrizte
vezető helyét a régióban” – állította Petr Polednák, a Barrandovi
Stúdiók marketingigazgatója. Megjegyezte: A múltban több
filmprojektet vissza kellett utasítaniuk, mert nem volt rá megfelelő
nagyságú szabad műtermük. Most ez a probléma megoldódott.
Tavaly a Barrandovi Stúdiókban forgatták a legújabb James Bond
filmet, a Casino Royalt, s itt készült részben a Narnia Krónikáinak
az első része, valamint a Trisztán és Izolda című szuperprodukció
is. Cseh filmesek viszont arra panaszkodnak, hogy a műterem számukra
olyan drága lesz, hogy hazai produkció nem nagyon születhetik ebben
a környezetben.
Az 1933-ban alapított Barrandovi Filmstúdiók forgalma 2005-ben
meghaladta a 650 millió koronát. A nettó nyereség több mint 50
millió koronára rúgott. Bár Csehország egyre drágább a nyugati
filmesek számára, az érdeklődés továbbra is igen nagy.
A filmipar a cseh gazdaság számára is nagyon jelentős. A
hivatalos adatok szerint a tavalyi évben több mint három milliárd
koronás volt a filmipar forgalma. A nem hivatalos adatok szerint
viszont elérte a 6-7 milliárd koronát is.