Pláza nyílik Pozsonyban
A szlovák főváros tágabban értelmezett belvárosában csütörtökön nyitja meg kapuit a 200 millió euróért megvalósuló, 36 ezer négyzetméternyi területen 150 márkaboltnak helyet adó Central üzletközpont.
A beruházó a szlovák Immocap Group ingatlanfejlesztő, amelyik magyarországi aktivitással is rendelkezik – a nevéhez fűződik a Buda Square irodaközpont megvalósítása. Bár nem a Central a legnagyobb kapacitású pozsonyi bevásárlóközpont, azonban a kínálatot tekintve a legigényesebb vevőket célozza meg.
A 6000 négyzetméteres tetőtéri parkkal, mintegy 1000 gépkocsi befogadására alkalmas parkolóházzal, 6000 négyzetméteres wellness- és fitnessközponttal, továbbá egy 25 méteres medencével bíró komplexum 150 boltjából legalább 30 márkabolt megjelenése premiernek számít Szlovákiában. Többek között a U. S. Polo, a Vagabond, a Pery, az Overnight, a Parfois, a Max Mara láncába tartozó Marella és a Presénce divat-, illetve ékszerboltlánc tartozik az újdonságok közé. A Central meghatározó boltjai a Billa, az Electro World, a Zara (Szlovákiában a legnagyobb), a New Yorker és a C & A lesznek, de ezen kívül jó hír, hogy a Centralban magyar üzletlánc is megveti lábát, mégpedig a Pirex papírbolt.
A 36 ezer négyzetméteres eladóterület 97 százalékát már bérbe adtuk – közölte szerdán Peter Lukes, az Immocap Group elnöke, a beruházó szerint 10-12 éven belül térül meg a ráfordítása. A naponta mintegy 20-25 ezer vásárlóval számoló épületegyüttes irodaházzal, egy 4000 négyzetméternyi összterületű magánklinikával egészül ki, 2013 tavaszán pedig átadják a német Lindner láncába tartozó, 222 szobát magában foglaló 4 csillagos szállodát – a szállodát is beleszámítva mintegy 1000 főnek ad munkát a komplexum.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a lakáspiac: Budapesten már csökkennek az árak, nő az alku, és egyre inkább a vevők diktálnak

Már nem viszik el bármi áron a lakásokat: a túlárazott ingatlanok hónapokig is a piacon ragadhatnak

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





