Parragh: csak a cégek fele tud élni a bérkompenzációval
A cégek mindössze fele tud majd élni a bérkompenzációval – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában.
200-300 milliárd forint terhelést jelent a magyarországi cégeknek a minimálbéremelés és az elvárt béremelés – mondta Parragh László. Ebbe beleszámít az is, hogy a béreket olyan mértékben kell emelni, hogy az kompenzálja az idei évtől megszűnt adójóváírást. Ahhoz, hogy a vállalkozás igénybe tudja venni a bérkompenzációt, minden érintett dolgozónál végre kell hajtani a fix összegű havi béremelést, és 5% felett kompenzál az állam. Parragh László szerint azonban csak a vállalkozások fele tudja a bérkompenzációt felhasználni, mert nem tudja az 5 százalékot sem kifizetni. Bár a kormány támogatást ígér azoknak a vállalkozásoknak, akik az 5 százalékot sem tudják állni, ez nem biztos, hogy megoldás. A támogatás pályáztatás útján történne, ami Parragh szerint komplikált, és általában sok bürokráciával jár, miközben az érintett vállalkozásoknál másfél millió munkavállaló dolgozik.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





