Ötmillió autó csak Peking útjain
Idén februárban már 5 millió autó futott Peking útjain – közölte a kínai főváros közlekedésrendészete pénteken.
A négymilliós határt 2009 decemberében jelentették, s a korábbi előrejelzések 2011 márciusára tették az egymilliós bővülés idejét. Ez azt jelenti, hogy a közlekedését tekintve amúgy is túlterhelt Peking 11 hónappal volt képes “hátráltatni” az 5 milliomodik rendszám bejegyzését. A rendőrség úgy véli ennek a csökkenő kereslet mellett egyértelmű oka, hogy 2011 januárjától a fővárosban csak sorsoláson lehet rendszámhoz jutni, s ezzel a forgalmi engedélyek kiadásának korlátot szabnak. A tavalyi év kvótája 240 ezer darab volt, ami az egy évvel korábban kiadott rendszámoknak körülbelül az egyharmada. 2010-ben havonta 66 ezer új kérelmet fogadtak el. Az éves kvóta figyelembevételével a kínai főváros útjaira a 6 milliomodik autót 2016-ra várják.
A pekingi városi közlekedést a nagyszámú autó drámaivá tette. A fővárosban a gépjárművek száma 1949-ben még mindössze 2300 volt, s 48 évre volt szükség ahhoz, hogy ez – 1997-re – egymillióra nőjön. A második millióhoz hat évre volt szükség, míg a harmadikhoz már mindössze 3 év elég volt. A negyedik milliót két év és hét hónap alatt érték el. Tokiónak 12 évre volt szüksége ahhoz, hogy az autók számát tekintve a harmadikról a negyedik millióra jusson. Az egy autó által megtett napi távolság Pekingben átlagosan 45 kilométer, míg Tokióban 19, Londonban pedig 30. Országosan regisztrált autók száma Kínában 2011-ben meghaladta a 100 milliót; a városok között Peking a listavezető.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





