Országos Kereskedelmi Szövetség: növekvő fogyasztás várható idén

Összességében növekvő fogyasztás várható a kereskedelemben 2011-ben – mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek. Vámos emlékeztetett arra, hogy a kormány a költségvetés beterjesztésekor 2,5 százalékos növekedéssel számolt. Ennek egy része jut a háztartások fogyasztásának a felét jelentő kereskedelemre.

Kifejtette: a bővülés ütemét azonban több tényező befolyásolhatja. Ilyen például az üzemanyagár vagy az élelmiszerek drágulása, utóbbira hatással lehet még 2011 tavaszán is az őszi alapanyag áremelkedés. Alakíthatja még a fogyasztást a téli hideg “ára”, amely a fűtésszámla kifizetésekor jelentkezik és a forint árfolyamának az alakulása, a devizahiteleseknek ugyanis ez is jelentős költségtényező.

A szja változása nyomán azonban sok családnak több marad majd a borítékban 2011-ben és az említett befolyásoló tényezők mellett összességében a fogyasztás növekedni fog – mondta az OKSZ főtitkára. Vámos György emlékeztetett arra, hogy a válságadóval sújtott nemzetközi cégek tulajdonosai az Európai Bizottsághoz fordultak az adó kapcsán. “Ez nem hiba, hiszen egy tulajdonosnak elemi érdeke minden lehetséges fórum elé vinni az ügyét, abban ugyanakkor Orbán Viktor miniszterelnöknek igaza van, hogy a válságadóról a döntést a magyar kormány hozta. A nemzetközi fellépést azonban nem szabad lebecsülni” – vélte a szakember.

A kereskedőkről szólva az OKSZ főtitkára úgy fogalmazott, hogy ha a tulajdonos látja, Magyarországon “kitermelhető” a válságadó, akkor azt el kell fogadnia, a befektetések megtérülését ugyanis a válságadó hosszabb távon nyilvánvalóan nem befolyásolja. Amennyiben azonban a magyarországi piacon nem “termelhető ki” a válságadó, az már zavarhatja a tulajdonost – mondta Vámos György.

“A válságadó kapcsán a mérték és az arány vitatható, tehát feltehetően célszerű lenne ezt felülvizsgálni” – fogalmazott Vámos. Hozzátette: valószínűleg van olyan kormányzati szándék is, hogy a kiskereskedelemben fékezzék a versenyt a kisebb szereplők érdekében. Ez a megközelítés tehát ésszerű, a probléma az, hogy ha a válságadónak eltúlzott a mértéke, az “fordítva fog elsülni”, akár még élesebb is lehet a verseny – mutatott rá a főtitkár.

A válságadó áthárításának megakadályozására Font Sándor országgyűlési képviselő (Fidesz), önálló képviselői indítványként javaslatot nyújtott be az egyes agrártárgyú törvények módosításáról, ez főként a beszállítók és a kereskedők kapcsolatának pontosítására irányul. A javaslatról Vámos György elmondta: az szigorú, de tárgyszerű, a kereskedők számára többségében olyan pontokat tartalmaz, amelyeket működésükbe át tudnak vezetni. Vámos szerint két pont körül alakulhat ki vita. Az egyik az úgynevezett logisztikai díjnak a megszüntetése. A gyakorlatban ez csak annyit fog jelenteni, hogy a gyártónak és a kereskedőnek új alapokon kell megegyezni a szállítási költségekről. Nagyobb problémát jelent – minden üzletlánc esetében -, az akciókkal kapcsolatos 30 napon belüli elszámolás.