Óriási összegek maradhatnak a devizahitelesek zsebében
Az eddiginél sokkal vonzóbbá tenné az árfolyamrögzítés lehetőségét a devizahitelesek számára a Bankszövetség javaslatcsomagja. A megjelent sajtóinformációk és a Portfolio.hu értelmezése szerint ugyanis a forintalapú gyűjtőszámlán halmozódó tartozás jó részét az állam és a bankszektor átvállalná a fizetőképes ügyfelektől. Öt év alatt így a két tárgyalófél több százmilliárd forintos áldozatot hozna, az adósok fizetőképessége viszont javulna.
Ugyan nem szabadulnának meg devizatartozásuktól, de fejenként több százezer forintot takarítanának meg ezen időszak alatt az új típusú árfolyamrögzítéssel, ráadásul ezt követően sem emelkedne drasztikusan a törlesztőrészletük.
Nem tudni, mit rejteget egészen pontosan a devizahitelesek és a bankok számára a Bankszövetség javaslatcsomagja, melyről a két fél hűvös viszonya ellenére ezekben a napokban is folynak a tárgyalások. Főbb elemeit azonban már több alkalommal is megfontolandónak nevezték egyes kormányzati források, sajtóinformációk alapján pedig körvonalazódni látszanak egyes elemei. A már korábban 90 napon túli késedelembe esett adósokat (arányuk már több mint 10%) a jól fizető ügyfelektől elkülönítve kezelnék, cikkünkben az ez utóbbiakat érintő pontok lehetséges hatásait vizsgáljuk meg.
A cikk folytatását itt találja

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Személyi kölcsön előtt állsz? Így mérheted fel, mekkora összegre számíthatsz

12 milliárdos kollégiumi beruházásnak int búcsút a kormány – visszavonják a Farkasvölgyi úti fejlesztésről szóló határozatot

40–50 milliós hitelekkel vásárolnak ingatlanokat a vevők, a többségük Otthon Starttal

Árat csökkentettek négy izgalmas ingatlannál: most akár 18 millió forinttal olcsóbban is lecsaphatsz egy kiszemelt otthonra!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





