Óriási logisztikai központ épül Győrben
A győri nemzetközi ipari park területén 46 ezer négyzetméteres logisztikai központot épít a VGP NV – írja a Napi Gazdaság. A cég a közelmúltban több mint 121 ezer négyzetméternyi területet vásárolt, ahol három ütemben több mint 30 milliárd forint értékű beruházást valósít meg. A belga ingatlanfejlesztő VGP a park nyolcvanötödik letelepedője, egyben a legnagyobb befektetője lesz – jelentette be Balogh László, az ingatlant működtető Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója.
Mindössze hathektárnyi értékesíthető terület maradt a park 130 hektáros beépíthető területéből, de zajlik egy 17 hektáros területbővítés is.
A VGP által megvett területen az első, még az idén elkészülő ütem keretében húszezer négyzetméteres raktár épül októberig. A tervek szerint ezt egy ugyanekkora, majd egy hatezer négyzetméteres követi. A komplexum egy irodai szárnnyal is kiegészül. A teljes program várhatóan 2012-ig valósul meg.
A beruházás befejezését követően az ipari és logisztikai célokra egyaránt használható ingatlanokat egy lízingszerződés keretében bérbe adják.
A VGP az elmúlt években elsősorban a kelet-közép-európai térségben mintegy 2,5 millió négyzetméter, a győrihez hasonló logisztikai központot épített. A csehországi Horni Pocernicében tavaly egy összesen 350 ezer négyzetméteres létesítmény építésébe kezdtek, de van logisztikai központjuk Szlovákiában, Romániában és a balti államokban is. A VGP a jövőben németországi terjeszkedést is tervez – olvasható a Napi Gazdaságban.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Körhintával, retró hangulattal és városi vibrálással nyílik új dizájnszálloda Budapest szívében

Beton vagy balatoni varázs? Letérköveznék Balaton egyik legikonikusabb sétányát, a helyiek felháborodtak

Modern otthonok zöldben, városban és a Balatonnál – 4 lakópark, ahol a jövő mindennapjai már most elkezdődnek

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





