Orczy-kert rekonstrukció
A Podmaniczky-program keretében újul meg a főváros egyik legnagyobb közparkja.
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala megbízásából elkezdődött az Orczy-kert rekonstrukciója. A tervek szerint az Orczy Lőrinc báró által, a XIX. század végén építtetett angolkertből újra ősparkot varázsolnak. Az Orczy-kertre vonatkozó kerületi szabályozási terv négy hasznosítási célt jelöl meg: műemlékpark együttes rekonstrukciója, rekreációs- (pihenés, sport), kulturális-, valamint közművelődési, ismeretterjesztési célú hasznosítást.
Több, mint 43.000 m2-en végeznek parkosítást, felújítják az egykori buszgarázs közel 44.000 m2-en, mely az Orczy-kert északi részén helyezkedik el. Bizonyos építmények műemlékvédelem alatt állnak (volt lovarda, istálló, a kerítés egy szakasza). A park mellé vendégházat, éttermet, előadó- és kiállítótermet, felszíni és mélyparkolót valamint egy reneszánsz parkot alakítanának ki, magántőke bevonásával. A kert másik felén egy lokális állatvilág, mókusrezervátumot hoznak létre.
Együttműködési megállapodást kötött a Józsefvárosi Kulturális Központ a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Karával, a Fővárosi Állat- és Növénykerttel, valamint a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Szakközépiskolával. A szerződéskötés célja, hogy az Orczy-kert rekonstrukciójához és üzemeltetéséhez a három intézmény szakmai segítségnyújtást ad.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





