Orbán: muszáj kimentenünk a devizahiteles magyar családokat
Orbán Viktor miniszterelnök euróválság címmel szólalt fel napirend előtt az Országgyűlésben, beszédében a hétvégi uniós csúcsról, valamint annak következményeiről számolt be. A forint árfolyammozgását az euró gyengesége okozza, az eurózónától való függőségünk ma hátrányt jelent – állapította meg a kormányfő hétfői napirend előtti felszólalásában a Parlamentben.
Nagy döntések előtt
Európa nagy döntések előtt áll. A csúcstalálkozó vasárnap este nem ért véget, hanem csak félbe szakadt – kezdte beszédét Orbán, aki szerint fontos döntések előtt áll Európa:
– a görög csőd már nyilvánvaló: a kérdés, hogy mikor lehet megmenteni a görögöket a teljes összeomlástól
– második döntés, hogy megállítsák a fertőzést
– a harmadik döntés az európai bankok helyzetét érinti. A több európai nagybank vezetője segítségért kilincsel – mutatott rá. Nem igazságos, hogy közpénzből tartsuk életben a legjövedelmezőbb szektort, a bankokat. Itt rendet kell tenni – jegyezte meg. Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt a hétvégi brüsszeli uniós csúcstalálkozóról számol be az Országgyűlés plenáris ülésén.
Egy dolog eldőlt
Egy dolog egyértelműen eldőlt már ezen a hétvégén: Magyarországnak el kell rugaszkodnia a válságzónától – magyarázta a kormányfő a válság Magyarországra gyakorolt hatásával kapcsolatban. Az unió lassú és körülményes, az unió számos állama politikai bénultsággal küzd – vélekedett. Az EU intézményrendszerét a fellendülés idején alkották meg, ma azonban válságos időket élünk és úgy tűnik, hogy ami működött a jobb időkben, az már nem működik – mondta Orbán Viktor.
Mit kell tenni?
El kell érni, hogy a magyarok a lehető legkevésbé legyenek kiszolgáltatva a krízisnek – húzta alá Orbán Viktor. A forint árfolyammozgását az euró gyengesége okozza. Az eurózónától való függőségünk ma hátrányt jelent – fűzte hozzá a miniszterelnök, aki ezt követően több Magyarország előtt álló feladatról beszélt.
1) Folytatnunk kell az államadósság elleni küzdelmet. Elég csak Görögországra tekinteni, durva helyzet alakult ott ki – tette hozzá.
2) Muszáj kimentenünk a devizahiteles magyar családokat – hangsúlyozta a kormányfő. Az új recepteket most és nekünk kell, a mindennapos küzdelmek között kiizzadnunk, kiokoskodnunk – jelentette ki a szokatlan intézkedésekkel kapcsolatban.
3) Ahhoz, hogy egymillió új munkahelyet hozzunk létre, nem mondhatunk le senkiről. Megfelelő ütemben, a vállalkozások működőképességét nem veszélyeztetve, feljebb kell vinni a béreket, ezt minimálbér-emeléssel kell elérni – mondta a miniszterelnök.
4) Orbán Viktor tájékoztatása szerint az uniós csúcs másik üzenete, hogy jó bankok nélkül nincs jó gazdaság. A bankárok a 2008-as válság idején kapott pénzt nem megfelelően használták fel és veszteségeiket most újra ki akarják fizettetni. Mi nem tudjuk kifizetni a veszteségeket – emelte ki. Javaslom, hogy ne engedjük, hogy a bankok pótolhatatlannak higgyék magukat. Európának elemi érdeke, hogy felülvizsgálja a bankok működésének felülvizsgálatát. Ezek szerint a kereskedelmi bankokat el kell választani a befektetési bankoktól – magyarázta a miniszterelnök. A kormányfő beszédét azzal zárta, hogy “csak magunkra számíthatunk, senki másra. Csak magunkban bízhatunk”.
Évi ezermilliárd
A kormányfő a frakcióvezetők hozzászólására reagálva úgy fogalmazott, hogy “ahová mindig kilyukadunk, az az államadósság”. Amíg az adósságot nem csökkentjük, addig nincs lehetőség arra, hogy a válságot magunk mögött hagyjuk – mondta. Én lennék a legboldogabb, ha azt mondanám, hogy a 2012-es költségvetésben találtunk ezermilliárd forintot. Ennyit fizetünk ugyanis a korábbi adósságok, hitelek kamataira évente. Ezt az összeget ki kell vonnunk a magyar gazdaságból – emelte ki.