Olcsó életbiztosítással kombinált lakáshitel a Generalitól
A Generali-Providencia Biztosító olyan életbiztosítással kombinált
lakáshitelt kínál, amely olcsóbb minden korábbinál – mondta a
biztosító sajtóklubjában szerdán Paál Zoltán ügyvezető igazgató, az
életbiztosításokért felelős igazgatósági tag.
A jelzáloghitel piac még jelentős fejlődés előtt áll
Magyarországon. A lakás értékének átlagosan 40 százaléka lehet a
hitel, míg Európában ez 70 százalék. A biztosítók már régóta jelen
vannak a jelzálog piacon, az életbiztosításhoz kötött
jelzáloghitelekkel. Ezek lényege: az ügyfél egy bankkal köt
hitelszerződést, de a banknak csak a kamatot fizeti, a tőkét a
biztosító utalja át – mondjuk ötévente – a nála kötött
életbiztosítás felhalmozásából – magyarázta Paál Zoltán.
Ezek a konstrukciók drágábbak, mint az “egyszerű” hitelek, de a
Generali a CIB Bankkal közösen olyan konstrukciót készített, amely
kiküszöböli ezt a hátrányt. A biztosító csak lejáratkor törleszti a
kölcsön tőkéjét a banknak (közben az ügyfél kamatot fizet a banknak
és biztosítási díjat a biztosítónak). Ez utóbbit úgy állapították
meg, hogy kezdetben akár negyedrésszel is kisebb lehet a normál
jelzáloghitel havi törlesztéséhez képest, majd a teher évente 3,5
százalékkal emelkedik.
Összességében még mindig többet fog fizetni az ügyfél a teljes
futamidő alatt, mint ha banki jelzáloghitelt vett volna fel, és
ahhoz kötött volna halál esetére szóló (kockázati) életbiztosítást.
Viszont ha az összes befizetést – a várható inflációt figyelembe
véve – jelenértékre számoljuk, akkor már ez a konstrukció lesz az
előnyösebb, mivel az induló havi terhei alacsonyabbak – tette hozzá.
Az ügyvezető igazgató elmondta, a Generali úgy kalkulált, hogy
idén 6-8 ezer ügyfél juthat így hitelhez, ami a biztosító
állománydíját 1,5-2 milliárd forinttal növeli.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Az Otthon Start Program Helyzetbe Hozta az Alacsonyabb Keresetű Lakásvásárlókat

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Eladó luxuslakás panorámával Budapest I. kerületében – teraszos, A+ energiaosztályú otthon a Várnegyed szomszédságában

Társasházi közös költség: lehetne kevesebb? – Idén ősztől első generációs energiaközösségekkel spórolhatunk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





