Nívódíjat kapott a K&H székház
A K&H Csoport székháza elnyerte az ALUTA nívódíjat, amellyel azokat az építészeti alkotásokat ismerik el, amelyek az alumínium-üveg homlokzatépítésben kreatív módon alkalmazzák a technológia adta lehetőségeket.
A K&H Csoport 2011-ben átadott mintegy 23 ezer m2 üvegfelület alkalmazásával a tágasság érzetét és a természetes fény lehetőségekhez képest legnagyobb hasznosítását nyújtja az irodaterekben. A rendkívüli nagyságú ablakfelületek a világítási igény csökkentésével jelentősen csökkentik az energiafelhasználást, emellett pazar kilátást nyújtanak a dunai panorámára és a Várhegyre.
A székházba épített egyedi szerkezetű üvegfalak az irodaházaknál alkalmazott üvegeknél nagyobb fényáteresztő képességű üvegezést kaptak. Ezt a külső árnyékolók alkalmazása tette lehetővé, amelyek automatikusan követik a nap változását, a szélviszonyokat, ugyanakkor minden helyiségnél biztosított az egyedi kezelés is. Ezen felül minden irodatér rendelkezik nyitható ablakfelülettel is, ami szintén jelentősen javítja az ott dolgozók komfortérzetet.
„Arra törekedtünk, hogy a kornak megfelelő, kiváló környezetet nyújtsunk munkatársainknak, és korszerű környezetben szolgálhassuk ki ügyfeleinket. Örömmel tölt el, hogy el, hogy munkánkat a szakma is méltányolja. Rendkívül büszkék vagyunk rá, hogy az Év Projektje 2012 díj, az arany LolliPOP és az Év Irodaháza 2012 Közönségdíj kategóriájában elért 2. helyezés után újabb elismerést kapott székházunk” – mondta Laboranovits György, a K&H Ingatlangazdálkodási, logisztikai és bankbiztonsági igazgatóságának ügyvezető igazgatója.

Új építésű lakóparkok Budapesten: zöld technológia, városi ritmus és kertvárosi nyugalom egy válogatásban
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Sokkoló számok a magyar lakásokról: minden második otthon elavult – és alig akar valaki felújítani

Felforgatja a kormány az Otthon Startot és a CSOK Pluszt: már építés közben jöhet a hitelpénz – hatalmas fordulat a lakásvásárlóknak

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is
Dizájn

Egyetlen szabály, amit mindenkinek ismernie kell – Segít eldönteni, mi felesleges

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





