Nincs elég hajója, de jövő nyáron vízi járatot indítana BKV
Új tömegközlekedési útvonalat alakítanak ki Budapesten Újpest és a Millenniumi Városközpont között a Dunán. Uniós forrás igénybevételével három új kikötőt építenek, ötöt pedig felújítanak. A tervek szerint csúcsidőben 20 percenként közlekedik itt hajtó, amellyel háromnegyed, illetve egy óra lesz az út a két végállomás között.
A Duna tömegközlekedési szempontból kihasználatlan. A hajózás fellendülése és a tömegközlekedés vízi útra terelése részben tehermentesíteni tudná a túlzsúfolt fővárosi közlekedést.
A BKV 2012 nyarától ezért a dunai közlekedési útvonalon 8 megállóhely érintésével környezetkímélő, és a teljes vonalon – a Duna vízállásától függően – részlegesen akadálymentes tömegközlekedési útvonalat létesít. Ehhez szükséges három új kikötő (Újpest, Árpád híd, Millenniumi Városközpont) megépítése, valamint öt már meglévő (Meder utca, Jászai Mari tér, Batthyány tér, Petőfi tér, Boráros tér) felújítása, korszerűsítése, akadálymentesítése, infrastruktúrájának fejlesztése. A 493 millió forintos fejlesztés 90 százaléka uniós forrásból valósul meg. A tizenegy és fél kilométeres útvonalat a délelőtti és délutáni csúcsidőben 20 percenként közlekedő hajók hegymenetben, vagyis Újpest felé egy óra, míg völgymenetben, vagyis a Millenniumi Városközpont irányában háromnegyed óra alatt teszik majd meg. Az ígéretek szerint a BKV tarifarendszerébe illeszkedő díjakkal korszerű és magas komfortszintű szolgáltatást nyújtanak az utasoknak. A kikötők kocsival és biciklivel is könnyen elérhetőek lesznek, a hajókon lehet majd kerékpárt szállítani. A fedélzeten lesz büfé és WIFI-elérhetőség. Az uniós pályázat a kikötőfejlesztéshez nyújt forrást, járműbeszerzésre nem ad lehetőséget. A BKV-nak most nincs elég hajója az új járathoz, középtávon új járműveket kell beszerezni – olvasható a BKV és a BKK közös közleményében. Arról nem írnak, hogyan oldanák meg a járműbeszerzést.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!

Az olcsóbb családi házakat keresik a vevők, de felújítani nem akarnak

Nem csak a vitorlák versenyeznek a Balatonon: itt dőlhet el, merre fordul a magyar ingatlanpiac

Személyi kölcsönt vennél fel? Attól, hogy a bank többet adna, még nem biztos, hogy ennyire van szükséged
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





