Nemsokára elkészülnek a közterületi felújítások Józsefvárosban
Rövidesen minden józsefvárosi közterület felújítása befejeződik, a következő célként pedig a társasházak megújítását tűzte ki a kerületi önkormányzat.
1 milliárd forintot fordított a VIII. kerület az oktatási intézmények fejlesztésére: 2010 óta valamennyi bölcsődét, óvodát és iskolát felújították, és új bölcsődét is építettek. Októberben több mint egy milliárd forintból újul meg az Auróra utcai szakrendelő, amely évente 235 ezer embert lát el.

A Magdolna Negyed Programban a Mátyás tér már megszépült, hamarosan pedig elkészül a Teleki, a Kálvária, valamint a Fiumei és Dobozi utca között található FiDo tér. Néhány héten belül birtokba vehetik a józsefvárosiak a Golgota teret és a kerület leendő új főterét, a Horváth Mihály teret is.
A kormányzati támogatással megvalósult Ludovika beruházással elkezdődött az Orczy-negyed rehabilitációja is, ami a tervek szerint egy teljes városrehabilitációs programmal folytatódik majd. Józsefváros vezetése a következő évek nagy feladataként a társasházak felújítását jelölte meg.

Négy lakópark, négy életstílus – így találd meg a tökéletes otthont Budapesten
Iroda

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Rugalmasság, felújítási hullám és minőségi elvárások formálják az irodapiacot

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Raktár

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban
Otthon

Black Friday már csak ma éjfélig! Most fél áron hirdethetsz az Ingatlantájolón!

50 milliárd robban a megújuló energiapiacra – itt a támogatás, ami felgyorsíthatja Magyarország energiaforradalmát

Ingyen szigetelést kaptak tízezrek: kiderült, hol zajlik az ország legnagyobb rezsicsökkentő akciója

Van-e hatása a 3%-os hitelnek? Grafikonokon a valóság!
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

Kivonul Magyarországról az egyik legismertebb sporttermékeket árusító üzletlánc
A vállalat 2024-es üzleti éve veszteséges volt, romániai leányvállalatait is eladta.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





