Német cég épít üzemet Kaposváron
A német érdekeltségű Cabero Industrial Kft. 629 millió forintról szóló uniós támogatási szerződése október elején lép életbe, amikor megkezdi Kaposváron egy gyártóüzem megépítését 1,4 milliárd forintos beruházással – jelentette be a gyár ünnepélyes alapkőletételét követő tájékoztatón szerdán a tulajdonos-ügyvezető Laurentino Cabero-Meindl.
Az ipari hőcserélőket és ipari hűtőberendezéseket gyártó Cabero 2009-ben döntött úgy, hogy az 1996 óta működő mágocsi üzemén kívül még egy gyártóbázist épít Magyarországon. A helyi önkormányzat támogatása miatt döntöttek Kaposvár mellett. “A Cabero már rég gyártana, ha az országban tapasztalható általános bürokrácia nem hátráltatta volna” – fogalmazott a tulajdonos.
Az új beruházás során Kaposváron elsőként egy 10 ezer négyzetméteres üzem épül meg a tervek szerint jövő nyárra, amit a későbbiekben további 5 ezer négyzetméternyi területtel kívánnak bővíteni. A gyár kezdetben 70 fő számára biztosít munkát, de két éven belül 130-ra, öt éven belül 300-ra emelkedhet ez a szám, ha megfelelőek lesznek a gazdasági körülmények. Az elsősorban Európába és Közel-Keletre szállító Cabero kaposvári üzeme külpiacokra fog termelni.
“Érdemes volt 117 millió forintot egy kukoricaföld közművesítésére fordítani” – állapította meg Szita Károly, Kaposvár polgármestere. A város ennyit fordított a keleti ipari parkja közművesítésére, amelynek egy részén épül majd fel az új gyártóüzem. Fontosnak nevezte az új beruházást azért is, mert a gépiparnak voltak tradíciói Kaposváron, és mert a város célja hogy az évtized végére elérje az Európai Unió átlagos foglalkoztatási szintjét.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Elkezdődött a magyar kkv-k ESG-forradalma – fenntarthatóság az irodapiacon is

Irodabérlés újragondolva: mit nyújt egy szolgáltatott iroda?

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Ezért nem tudod eladni az ingatlanod – 6 gyakori hiba lakáseladáskor

INGATLANPIACI KUTATÁS: 10-BŐL 9-EN NEHÉZSÉGEKRE SZÁMÍTANAK

Támogatják az uniós lakásépítési tervet a tagállamok – de szigorú feltételekkel

Új kutatás: félelem, szorongás és döntési paralízis bénítja az első lakást vásárlókat
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Pénzügyi munkatársat keres a Libri-Bookline Zrt. – csatlakozz Magyarország vezető könyvkereskedelmi hálózatához!

Vendégszerető recepcióst keres a veszprémi Oliva Hotel & Étterem

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!
Retail

Nagy bejelentést tett a Shein, ebben az európai országban nyitnak üzletet
Az ázsiai fast fashion óriás további öt bolt megnyitását is tervezi.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
