Nemcsak az autópályán kell majd fizetni az e-útdíjat
2013. július elejétől vezetnék be a használat arányos útdíjat – az idő szűk addig, többen ezekre a napokra várják a kiírás megjelenését. A rendszer kiépítésére 75 milliárd forintot szán a kormány, a várható éves bevételt 150 milliárdra becsülte.
Ha bevezetnék a használat arányos útdíjat, akkor már ebben is EU-konformak lennénk, ugyanis a legtöbb uniós országban már ez a rendszer működik, nem a valóságos, vagy virtuális matricák megvásárolgatása. Az útdíj fizetése nem csupán az autópályákra korlátozódna, hanem összesen több mint 6000 km-nyi autópályára, autóútra és főútvonalra.
A Napi Gazdaság főmunkatársa emlékeztetett: ahogy most is, úgy a bevezetés után is egyelőre a 3 és fél tonnánál nagyobb tehergépjárművek fizetnek majd, az még kérdéses, hogy kiterjesztik-e és mikor a személyautókra. Diószegi József hozzátette: a kormány tervei szerint éves szinten 150 milliárd is bejöhet az útdíjból, kérdés, hogy mennyiből lehet kiépíteni. Csak annyi biztos, hogy erre 75 milliót szán a kormány, és “kell is ennyi”.
Az eddig megjelent nyilatkozatok a műholdas rendszer mellett érveltek többet, így köztük a Magyar Telekom leányvállalata a T-Systems is. A társaság vezető tanácsadója szerint a munka elvégezhető jövő júliusig.
A műhold alapú technológia azt jelenti, hogy a gépjárművekbe egy kis vevőegységet szerelnek be, amely rögzíti, merre jár a jármű, aztán eszerint kell fizetni. Ugyanakkor nemcsak a műholdas, hanem a mikrohullámú rendszer is lehetséges. Azt még nem tudni, hogy a kormány a kiírásban melyiket fogja preferálni.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





