Nem tetszik az osztrákoknak a különadó
A magyarországi válságadó “felfoghatatlan és törvényellenes” – bírálta az osztrák Spar hálózat vezetője, Gerhard Drexel a magyarországi leánycég által fizetendő új adót.
Gazdasági újságírókkal folyatott zárt körű bécsi beszélgetésen úgy becsülte, hogy az adónem az idén 20-25 millió eurójába kerül a Sparnak, de mint mondta, “nehéz lenne bármit is tenni ellene”. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy “az ilyesmi ijesztő az Európai Unióban”.
Ezzel szemben Drexel párhuzamba állította az ausztriai helyzet kedvező a SPAR számára: az idei első háromnegyed év adatai szerint a forgalomnövekedés még magasabb, mint a tavalyi 3,2 százalék volt. A Spar-hálózat egészében ugyanakkor csak 1 százalék volt a bővülés, az AC Nielsen piackutató adatai szerint. A kelet-európai helyzet a Spar számára országonként különböző, de a magyarországi helyzet érinti leginkább a csoportot – hangsúlyozta.
A Spar sajtófőnöke ugyanakkor pozitív példaként említette Horvátországot, ahol a közeljövőben több nagyvárosban is nyílik áruházuk. A már meglevő 13 horvátországi Interspar és két Spar áruház tavaly 190 millió eurós forgalommal működött, ez 31 százalékos növekedés 2008-hoz képest, igaz, ez részben az olasz Coop hipermarket-hálózat átvételének volt köszönhető.

Zöld környezet, Duna-parti panoráma vagy prémium okosotthon? Ezek a lakóparkok más-más életstílust kínálnak
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Napelemes vagy? Olyan változások jöhetnek, amelyek a villanyszámládat is érinthetik
Lakhatási lehetőség vagy a zöldterületek pusztulása? Új szabályok gyorsíthatják fel a zártkertek átalakulását

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!

Balatoni ingatlanboom: épülnek az új lakások, mégis fogynak a helyiek – Siófokon különösen látványos a fordulat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





