Nem tervezi a kormány a nyugdíjak megadóztatását
Nincs szó a nyugdíjak megadóztatásáról, sem az utazási kedvezmény vagy az özvegyi nyugdíj eltörléséről – közölte Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője az MSZP-s Korózs Lajos hétfői sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagálva, írja az MTI.
A szocialista párt elnökségi tagja azt mondta, pártja szerint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalások következményeként a kormánynak a Széll Kálmán-tervet és a konvergenciaprogramot is módosítania kell majd, ami újabb, a nyugdíjasokat sújtó megszorításokat vetít előre. A politikus azt kérdezte a kabinettől, tervezik-e a nyugdíjak megadóztatását, a 65 éven felüliek utazási kedvezményének megszüntetését, illetve az özvegyi nyugdíj eltörlését. A Fidesz szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, Korózs Lajos spekulál és találgat arról, hogy milyen témakörökről fog tárgyalni az IMF Magyarországgal, mivel erről még nincsenek konkrét információk. Selmeczi Gabriella szerint “az MSZP ismételten bebizonyította, hogy nemzetellenes politikát folytat”.
A kormánypárt szóvivője hozzátette azt is, hogy a rokkantsági nyugdíjakat ezentúl rokkantsági, illetve rehabilitációs ellátásnak fogják hívni, s csak az elnevezés változik, nem pedig az ellátás tartalma. Megjegyezte, az új rendszer bevezetése nélkül is egészségügyi felülvizsgálatra lenne kötelezve 200 ezer ember, hiszen akinek nem élete végéig ismerték el rokkantságát, tehát egészségi állapotában változás, esetlegesen javulás várható, annak felülvizsgálatra kell mennie. Sem a 41 ezer forintos rokkantsági ellátásnak, sem a megváltozott munkaképességűek 28.720 forintos juttatásának, sem pedig a rehabilitációs ellátás 57.440 forintos, “Korózs Lajos által kitalált összege” nem fedi a valóságot, mert az ellátás összegét az érintett átlagkeresetéből számolják ki, tehát nincs egységes összegű ellátás – közölte Selmeczi Gabriella, hozzáfűzve, hogy minden megváltozott munkaképességű az állapotának megfelelő mértékű ellátást kap majd.

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai: több millió forintot is spórolhat, aki most csap le valamelyikre

Több mint 2 millió magyar él ilyen lakásban: óriási felújítási gond lehet a háttérben

Brüsszel is lépett: óriási pénzt mozgósítanának a lakhatási válság miatt – Magyarország különösen nehéz helyzetben van

Most érdemes hirdetni: több ingatlanportálon is 50 százalék kedvezmény vár!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





