Nem lehet értékelési szempont az ajánlatkérő raktárának bérleti díja
A Szolnok és Martfű közti kerékpárút építésének a tenderén az ajánlatkérők értékelési szempontként határozták meg, hogy az ajánlattevő az építés idejére mekkora díjért bérel raktárakat tőlük – a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) megsemmisítette az eljárást.
A határozat a Közbeszerzések Tanácsa honlapján jelent meg.
A múlt hónap elején megjelent egyszerű közbeszerzési felhívást Martfű Város Önkormányzata tette közzé. A szóban forgó kerékpárút Rákóczifalva, Rákócziújfalu és Martfű között épülne, de a két előbbi település Martfűt bízta meg a közbeszerzéssel.
A Magyar Aszfalt Kft. kifogásolta, hogy az összességében legelőnyösebb ajánlat kiválasztásának értékelési szempontjai között olyanok is vannak, amelyek nem kerülhetnének oda. Az ajánlati ár 40-es súlyszámmal szerepel, majd összesen 60 súlyszám tartozik a raktárbérlethez. Ebből 30 a bérlet elfogadása, 20 a bérleti díj aránya a teljes árhoz képest, 10 pedig a bérleti idő hossza.
Miután a három település által felkínált raktárak bérletének semmi köze nincs a kerékpárút építéséhez, a KDB jogszerűtlennek tartotta annak megjelentetését az értékelésben.
Hasonlóan jogszerűtlen volt az az értékelési szempont, hogy a földmunkát végző vállalkozó – vagy alvállalkozó – rendelkezik-e ISO minősítéssel. Itt ugyanis nincs értékelés, hiszen vagy rendelkezik, vagy nem rendelkezik a cég a minősítéssel.
A jogszerűtlen értékelési szempontok miatt a KDB a tender ajánlati felhívását, a dokumentációját, és az ajánlatkérő valamennyi döntését megsemmisítette, így azt újra kell indítani. Miután a jogsértés a következő eljárással kijavítható, bírságot nem szabott ki a döntőbizottság.

Tágas terek, nyugodt környezet – új Duna-parti otthonok minden élethelyzetre!
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Sokkoló számok: Ennyit keresnek valójában az Otthon Start hitelre ácsingózók – tényleg vissza tudják majd fizetni az 50 milliót?!

Felújított családi ház a Tisza-tó és Szolnok közt félúton
Dizájn

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd

12 eldugott hely fürdőszobában, ami baktériumtelep lesz: soha ne felejtsd el takarítani
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
