Nem kell a CET a fővárosnak
Újabb szakaszába érkezett a Közraktárak helyén felépült üvegbálnáért, a CET-ért folytatott háború a fővárosi önkormányzat és a beruházó cég között. Bagdy Gábor, a beruházásért felelős főpolgármester-helyettes az épület használatbavételi engedélyezésének megszüntetését kérvényezte a IX. kerületi önkormányzatnál, annak ellenére, hogy a szakhatósági engedélyek többsége már megvolt.
A kerület a kérésnek megfelelően 2012 január 19-én megszüntette az eljárást. A végzés szerint a főpolgármester-helyettes azért kérte az engedélyeztetés leállítását, mert a beruházó Porto Investment tavaly év végén felmondta a CET felépítéséről és üzemeltetéséről szóló szerződést. A Porto megfellebbezte a kerületi hatóság döntését, mert a szerződés felmondásának véleménye szerint semmi köze a használatba vételi engedélyhez, amelynek kiadása így még éveket csúszhat.
A főváros következő lépése a CET-ért folyó játszmában szerdán várható: a fővárosi közgyűlés által tárgyalandó előterjesztés szerint felbontják a Porto által eddig megkötött bérleti szerződéseket. Az érvelés érdekes: a tervezet szövege szerint azért nem lehetséges a hasznosítás, mert a műszaki hiányosságok befolyásolják a használatbavételi engedély kiadását és az ingatlan birtokba kerülését.
Az előterjesztésben szó sincs arról, hogy a főpolgármester-helyettes maga kérte az engedélyeztetés leállítását, egyébként a Porto Investment szerint az erre felhatalmazott közgyűlés meghatalmazása nélkül. Egyelőre annyi látszik, hogy a főváros igyekszik minél inkább kiszorítani a beruházó Portót az állásaiból, a cég viszont előre menekül: felmondta a 2007-ben kötött építési és üzemeltetési szerződést, ám a kivitelező emberein és biztonsági szolgálatán keresztül megvetette a lábát a kész, de üres objektumban, és addig nem hajlandó azt birtokba adni, amíg a pénzét meg nem kapja.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból

Mit üzen a svájci tragédia a magyar tűzvédelemnek?

Meddig emelkedhetnek még a lakásárak? – A piac legnagyobb elemzői nyilatkoztak

Ezeket a lakásokat most Otthon Start hitellel is megveheted – válogatás elérhető, élhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





