NAV: csökkenhető a lakáskiadásból származó jövedelem
Lakás bérbeadása esetén a bérbeadó magánszemély január 1-jétől a bérbeadásból származó bevételéből levonhatja az általa más településen bérbevett lakás ugyanazon évben igazoltan megfizetett bérleti díját a személyi jövedelemadóról szóló törvény (Szja. tv.) szerint – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az adóhatóság honlapján közzétett tájékoztató szerint ennek feltétele az, hogy a bérbeadás, illetve a bérbevétel időtartama a 90 napot meghaladja, és a bérbevett lakással összefüggésben a magánszemély más tevékenységéből származó bevételével (például önálló tevékenység vagy egyéni vállalkozói tevékenység bevételével) szemben nem számol el költséget, vagy az igazoltan megfizetett bérleti díjat számára még részben sem térítették meg.
A NAV felhívja a figyelmet arra is, hogy a 2012. január 1-jétől hatályos rendelkezés értelmében az adóalap-kiegészítés alapjául szolgáló összeg megállapítása során a jövedelem 78 százalékát kell jövedelemként figyelembe venni (“78 százalékos szabály”) akkor, ha a magánszemély a szociális hozzájárulási adó vagy az egészségügyi hozzájárulás megfizetésére kötelezett. Nem alkalmazható azonban ez a szabály akkor, ha a magánszemély részére azt megtérítik vagy költségként számolhatja el.
Mindebből következik, hogy tételes költségelszámolás választása esetén, ha a bérbeadó magánszemély 14 százalékos egészségügyi hozzájárulás fizetésére is kötelezett, az adó- és adóelőleg alapjának megállapításánál nem alkalmazható az úgynevezett “78 százalékos” szabály, mivel az Szja. tv. alapján a magánszemély az egészségügyi hozzájárulást elszámolhatja költségként.
Ha a bérbeadó a bérbeadásból származó jövedelmének a megállapítására a 10 százalék költséghányad alkalmazását választja, akkor továbbra is a bevétel 90 százaléka minősül az adóelőleg-alap számításánál figyelembe vett jövedelemnek.
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
erika
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Raktár

Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Otthon
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
erika
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Andrea
Árcsökkenés: csapj le gyorsan ezekre az ingatlanokra!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
erika
Csökken a lakásépítések száma, de tovább nőnek a költségek!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
erika
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
femina.hu
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Andrea
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Boros Dória
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Ingatlantájoló
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Index
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.
Szolgáltatók
Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Gál Erika
Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Raktártérkép
Videó
Épületek és életképek, a háború előtti Pestről
echo get_the_date('M'); ?> echo get_the_date('d'); ?>
Ingatlantájoló