Nagyobb a magyar államadósság, mint gondolták
Az MNB az előzetesen közöltnél is jelentősebb GDP-arányos államadósságról számolt be.
Az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2011 harmadik negyedévének végén a GDP 82,6 százalékát tette ki1 (22 931 milliárd forint) – közölte az MNB. Ez meghaladja az előzetesen közölt 82 százalékos (22 929 milliárd forint) szintet – az eltérés elsősorban a negyedéves GDP adatok időközben bekövetkezett revíziójának következménye.
A 2011 harmadik negyedévesnél csak 2010 második negyedévében (83,9 százalék) és 2009 elején, az IMF-hitel lehívása után volt magasabb az államadósság. A második negyedévben még csak 76,7 százalékon állt a mutató.
A jegybank korábbi közlése szerint a bruttó adósság harmadik negyedévi növekedéséhez a forint gyengüléséből származó átértékelődések és az új adósság nettó kibocsátását jelentő tranzakciók is számottevően hozzájárultak, körülbelül kétharmad-egyharmados arányban.
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási képessége 2011 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben a GDP 5,5 százalékát érte el.
A háztartások nettó finanszírozási képessége a GDP -5,7 százaléka volt az elmúlt egy évben. Az államháztartás és a háztartások nettó finanszírozási képességére jelentős hatást gyakorolt a 2011 első negyedévében elszámolt, a magánnyugdíj-pénztári kilépések miatti, a háztartások által az államháztartásnak nyújtott tőketranszfer, amely az éves GDP 9,6 százaléka volt.
A nem pénzügyi vállalatok nettó finanszírozási képessége a GDP 2,7 százalékát érte el a 2011 harmadik negyedévével záruló egy évben. A külföld nettó finanszírozási képessége a pénzügyi számlák adatai szerint a GDP -1,5 százalékát tette ki az elmúlt egy évben.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Drasztikus áresés: most érdemes figyelni, mert gyorsan lecsaphatnak mások ezekre az ingatlanokra

16 milliárd forint, mégis akadozik a rendszer: a Kúria döntött, ki kell adni az igazságot az e-ingatlannyilvántartásról

A keresleti hullám után visszatért az alku a lakáspiacra – Budapesten tartják az árukat a panelek, vidéken viszont már 10 százalék felett is alkudnak a vevők

Ezek a lakások most aranyat érnek: mind megvehető Otthon Starttal – mutatjuk a legjobbakat!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





