Műemlék jellegű irodaházat vásárolt a tőzsdén is jegyzett ingatlanüzemeltető
Elegáns, műemlék jellegű irodaházat vásárolt a főváros ötödik kerületében, a Mérleg utca 4. szám alatt az Appeninn Holding Nyrt. A réspiaci befektetésekre, azon belül is elsősorban B-kategóriás irodaházakra és iparterületekre specializálódott Appeninn Holding Nyrt. a második negyedévben más akvizíciókkal is tervezi bővíteni portfolióját.
Az Appeninn Holding Nyrt. megállapodást írt alá a Mérleg utca 4. szám alatt található, 3720 négyzetméter alapterületű irodaház megvásárlásáról. Az épület a belváros legfrekventáltabb területén található, néhány száz méteres körzetében kiemelendő a Gresham palota, a Four Seasons szálloda, a Sofitel Accor Hotel, a felújított Spenót ház, valamint a Magyar Tudományos Akadémia, a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium.
„Az irodaház környezete a válságot legjobban átvészelő prémium irodapiaci szegmenshez tartozik, ezért is keltette fel érdeklődésünket” – mondta Székely Gábor, az Appeninn Holding igazgatótanácsának elnöke. Az 1948-ban Hild József tervei alapján épült ötemeletes irodaház is 90 százalékos kihasználtsággal fut, így bérleti bevételei kiváló cash-flowt biztosítva járulnak hozzá az Appeninn 2012-es vállalásaihoz. Az épület 2010-ben teljes körű épületgépészeti felújításon esett át.
„A tavalyi konszolidáció, és ambíciózus bérlői akvizíciók után az elmúlt hónapokban ismét a portfoliobővítésre tolódott a fókusz. Célunk, hogy akár 1-2 éven belül megduplázzuk a holding konszolidált eszközértékét.” – mondta Székely Gábor.
Miért „mérleg”?
Kevesen tudják, hogy a 19. században ebben az utcában volt a városi hivatalos mérleg. Neve még 1838-ban is Wage Gasse volt, a monarchiában használatos nyelvnek megfelelően. A kiegyezést követően az elnevezések is idővel magyarosodtak, az utca neve 1874-től hivatalosan is Mérleg utca lett.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Új vezetői struktúrával és funkcióbővítéssel erősíti piaci pozícióját a Metrodom

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Rengeteg medencetulajdonos nem tud erről: súlyos bírság járhat, ha így engeded le a vizet a kertben

Éjszakára le kell kapcsolni a klímát? Megszólalt a szakértő: ezt tényleg megteheti a közös képviselő
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





