Morgan Stanley: Legjobb esetben 0 növekedés lesz Magyarországon
Jelentősen csökkentették a közép-kelet-európai gazdaságokra – köztük Magyarországra – adott jövő évi növekedési előrejelzésüket hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, miután új, ugyancsak rontott prognózisuk szerint az euróövezet 2012 egészét recesszióban tölti.
A Morgan Stanley bankcsoport londoni befektetési és elemzőrészlegének felzárkózó térségi közgazdászai befektetőknek hétfőn összeállított globális előrejelzésükben közölték, hogy az eddig jósolt 0,5 százalékos növekedés helyett 2012-ben most már átlagosan 0,2 százalékos GDP-visszaesést jósolnak az euróövezetben.
A ház ennek nyomán Magyarországon az eddigi prognózisában szereplő 1,2 százalékos növekedés helyett jövőre egész évre stagnálást vár, de a Morgan Stanley londoni elemzői a következő hat hónapban technikai recessziót is valószínűsítenek a magyar gazdaságban, vagyis nem tartják kizártnak, hogy két egymást követő negyedévben csökkenni fog a magyar GDP-érték.A cég a cseh gazdaságra adott 2012-es növekedési előrejelzését szintén meredeken, 1,5 százalékról 0,5 százalékra csökkentette, Lengyelországban pedig az eddigi 3,2 százalék helyett 2,5 százalékos növekedést jósol jövőre.
szert a túlköltekező országoknál.
Tökéletes nyaralóhely vagy jó befektetés? Így kombinálhatod a kettőt!
Iroda
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Újjászületik a Dürer Park a Városliget mellett!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Nagyon kedvező áron is vehetünk most ingatlant, lássuk, minek csökkent az ára a hétvégén!
Jó alaprajz, fél siker: okosan tervezett újépítésű lakásokat kerestünk
Így (ne) használd a mestereséges intelligenciát álláskereséshez!
Májusi trendforduló? Halovány reáláremelkedés az újépítésű lakások piacán
Dizájn
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
A fehér konyha sem lesz unalmas ezekkel a trükkökkel – 8 hasznos tipp, amivel teljesen újjászületik a régi is
A sütőpapír csodát tesz a fürdőben: hihetetlen, de beválik foltok ellen
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.