MNB: sikeresen vizsgázott a napközbeni átutalás
Kifogástalanul működött a napközbeni átutalás rendszere a Magyar Nemzeti Bank szerint az elmúlt két hónapban, az indított több mint 24 millió tranzakció jellemzően jóval 4 órán belül teljesült – közölte a jegybank az MTI-vel, hétfőn.
Idén július 2. óta az elektronikusan benyújtott átutalások a korábbi egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül célba érnek. A jegybanki közlemény szerint az új rendszer júliusban és augusztusban mind a 220 elszámolási ciklust zökkenőmentesen teljesítette. Ennek eredményeként az elektronikus úton benyújtott átutalási tranzakciók jellemzően jóval a jogszabályi maximumként meghatározott 4 órán belül lezajlanak.
A napközbeni elszámolási rendszer forgalma már működésének első napjától kezdve lényegesen nagyobb, mint az éjszakai rendszeré: a banki egyszerű átutalási tranzakciók több mint 84 százaléka napközben teljesül. A tranzakciók száma az új rendszerben az első két hónapban meghaladta a 24 milliót, az éjszakai rendszerben ugyanebben az időszakban kevesebb, mint 5 millió banki átutalási tranzakció zajlott le. Az első kéthavi összesített forgalom a napon belüli elszámolási rendszerben megközelítette a 9.000 milliárd forintot. Az átállás nemcsak sikeres, hanem gyors is volt – állítja a jegybanki közlemény.
Az MNB szerint az új rendszerben résztvevő hitelintézetek nemcsak technikailag, hanem a likviditásmenedzselésben is megfelelően felkészültek a változásra. Fedezethiány miatt egyetlen tranzakció sem csúszott ki a négy órás időhatárból, jól vizsgázott az új elszámolási rendszert működtető GIRO Zrt. is, az első két hónapban egyetlen jelentős működési hiba sem fordult elő – olvasható az MNB dokumentumában. Az MNB valódi sikertörténetnek nevezi, hogy az új elszámolási rendszer határidőre elkészült, és az ügyfelek elégedetten használják a gyorsabb átutalásokat.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





