MNB: 35 százalékkal nőtt a rizikós lakossági hitelállomány
Miközben a háztartások hitelállománya egy év alatt 5,5 százalékkal csökkent, addig a 90 napon túl nem teljesítő, azaz bedőlésgyanús hitelek állománya 35 százalékkal nőtt – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) első negyedévet összesítő statisztikájából.
A probléma súlyosságát jelzi, hogy a bankoknál a 90 napon túl nem teljesítő lakossági hitelek aránya az egy évvel korábbi 10,5 százalékról 15 százalékra emelkedett, azaz minden hetedik hitel már ebbe a kategóriába esik.
Az MNB adatai szerint a háztartási hitelállományból tavaly március végén 2021 milliárd forintot tett ki az összes késedelmes hitel, ebből 798 milliárd forint (40 százalék) volt a 90 napon túl nem teljesítő, azaz gyakorlatilag bedőlt hitelek állománya. Idén március végén 2532 milliárdra hízott a késedelmes hitelállomány (a növekmény 25 százalék), a 90 napon túl nem teljesítő hitelek összege 1080 milliárdra, 43 százalékra emelkedett.
A képet árnyalja a kedvezményes végtörlesztés. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) adatai szerint a február elejéig teljesített végtörlesztések piaci árfolyama 1.074 milliárd forint volt, az ügyfeleknek azonban ebből a fix árfolyamon csak 776 milliárd forintot kellett kifizetniük január végéig.
A fedezetüket igazoló további ügyfelek piaci árfolyamon még további 145 milliárd forintnyi deviza alapú hitelt kívántak végtörleszteni. Így a végtörlesztés 1074 milliárd forinttal csökkentette a pénzintézetek hitelállományát (a mindenkori aktuális árfolyamon számolva), ami összesen megközelítőleg 336 milliárd forint bruttó veszteséget okozott, de ennek mintegy 30 százalékát a hitelintézetek a 2011. évi bankadóból leírhatják, valós nettó veszteségük valamivel 210 milliárd forint felett alakult.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





