Mit szól hozzá, hogy 41 ezer lakás épült fel 2005-ben?
Mit szól hozzá…, Aradi Ferenc, értékesítési igazgató, Autóker Holding Rt.; Kerényi Gyula, vezérigazgató, Pesti Házak Zrt.; valamint Varjasné Székely Éva, ügyvezet? igazgató, Quadrat Épít?ipari és Kereskedelmi Kft. … hogy 41 ezer lakás épült fel 2005-ben?
Aradi Ferenc: Illetve ennyi a kiadott használatbavételi engedélyek száma. Maga a szám lenyűgöző, más kérdés, hogy mennyit is adtak el belőlük. Ezeknek a lakásoknak a zöme már 2003-2004-ben elkelt, az évekkel ezelőtti nagy boom-ot tükrözi tehát a KSH-adat. A Marina Part első üteme is csak most épült fel, de a lakások jóval előbb elkeltek. És ugyanígy arról, hogy mi várható az idén, legkorábban 2007-ben tudok majd bármit mondani. Az viszont igaz, hogy bizakodóbb vagyok az idén, mint voltam egy vagy akár másfél éve.
Kerényi Gyula: A szám magasnak tűnhet, de tekintettel arra, hogy továbbra is, változatlanul keresleti piac van – legalábbis Budapesten -, így a keresletnek megfelelő helyen, jó minőségben épített lakásokra ennél akár magasabb számban is szükség lehet. A megfelelő helyet persze nehéz lenne pár szóban definiálni. Saját tapasztalatunk az, hogy a belváros és annak közvetlen közelében elhelyezkedő projektek – ahol mi is jelen vagyunk -, így a IX. és XIII. kerületekben keresettek a lakások. E mellett arról is tudunk, hogy más, általunk kevésbé preferált területeken, mint a XVIII. kerületben is fut sikeres projekt.
Varjasné Székely Éva: Örömmel nyugtázom, bár várható volt, merthogy két és fél-három év egy lakásépítés átfutása. A jövőben azonban inkább a lakásátadások visszaesése várható, éppen az átfutási idő, a folyó beruházások ismeretében. A keresletet tekintve persze nehéz előre jóslatokba bocsátkozni. A fizetőképes kereslet oldaláról nem érzem, hogy megugrana, nem véletlen, hogy a hazai kis- és közepes vállalkozások kevesebb projektet indítanak. Rendben, a multik más léptékben és luxuskategóriában gondolkodnak, én viszont az átlaglakásról és átlagemberről beszélek.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Ezen múlik minden lakásvásárlásnál: nem a négyzetméter számít igazán

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





