Mit szól hozzá, hogy 2,2 milliárdból épül autópláza a Budaparkban?
Mit szól hozzá Csillagh András, Ügyvezető, Real Management Üzemeltető Kft.; Gróf Imre, Vezérigazgató, Budapest Városfejlesztési Zrt.; Mehrli Péter, elnök, MAISZ, hogy 2,2 milliárdból épül autópláza a Budaparkban?
Csillagh András: Zseniális ötlet. Bosszant is egy picikét, hogy nem nekem jutott az eszembe. Főleg, hogy nyugaton lépten-nyomon találkoztam már az országutak mentén hasonlóval. Jól hangzik az is, hogy valószínűleg alkatrészeket is lehet venni, hogy programokat is szerveznek majd. Mint látványosság – már ami a belső tereket illeti – sokat várok tőle, nem véletlen, hogy az autókiállítások nagyon látogatottak. Az biztos, hogy a tízéves fiamat elviszem majd oda. Hogy ott veszem-e meg az autómat? Nos, ezt nem ígérhetem…
Gróf Imre: A beruházó és építtető természetesen mérlegelhette, hogy milyen esélyei vannak belevágni egy ilyen projektbe. Nyilván azt is, hogy mit jelent egy koncentrált kínálatot nyújtó autópláza. Szakmafüggetlen dolog, hogy szinte mindig eséllyel pályázik egy olyan beruházás, mely egy helyen kínál teljes termékpalettát és szolgáltatásokat. Amikor legutóbb kocsit vettem, hat kereskedőnél jártam, összehasonlítandó a kárpittól a teljesítményen át a fizetési feltételekig sok mindent. Naná, hogy nem akarok még egyszer hasonló tortúrát.
Mehrli Péter: Ha a gondolat lehet ügyes”, akkor ez az volt. Ha valamiből dömping van és nehéz értékesíteni, az az autó. Aki válogatni akar, bizonyosan kedvére való lesz, hogy egyetlen helyen láthatja a konkurencia gyártmányait. Az utca embereként” úgy vélem, ez bejöhet a beruházónak. Én magam is szívesebben mennék oda a közvetlen összehasonlítás érdekében.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Karácsony a Balatonnál? Ezekben a házakban mi is szívesen töltenénk az ünnepeket, ráadásul Otthon Starttal is megvásárolhatók

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





