Minden mindennel
Jót tesz majd az ingatlanpiacnak, ha csakugyan felépül az új kormányzati negyed. A minisztériumokat és a közhivatalok egy részét magába foglaló negyed lendületet adhat nemcsak az irodapiacnak, hanem az építőiparnak, de még a lakáspiacnak is. A XIII. kerületben például sok vidéki országgyűlési képviselő bérel lakást, csak azért hogy közel legyen a munkahelyéhez. Így, ha a kormányzati negyed felépül, akkor a környező lakáspiac is megélénkülhet. Egyszóval minden mindennel összefügg!
Így van ez a logisztika területén is. A laikusok azt gondolják, hogy a román és bolgár EU-csatlakozás nem érinti a magyar piacot. Pedig ez nem így van: ahogy az a ReSource néhány hete lezajlott ingatlanpiaci konferenciáján elhangzott: az EU újabb keleti bővítésével Magyarország logisztikai szerepe felértékelődik, de spekulatív céllal Budapest környékén túl nem érdemes logisztikai létesítményeket építeni. A közúti áruszállításnak még sokáig nem lesz konkurenciája, bár a ?multimodális? központok szerepe megnő.
Budapestnek tehát nem kell tartani az új EU-tagok térnyerésétől, a vidéknek azonban igen. Amint mostani számunkban is olvasható: a vidéki logisztikai szolgáltató központok csak akkor lehetnek sikeresek, ha a környezetükbe termelő vállalatok költöznek. A regionális logisztikai szolgáltatók ugyanis ezek kiszolgálására szakosodtak, és ha nincs elegendő igény a közelben, akkor kétséges lehet a siker. Persze ha a nagyvállalatok egyszer vidékre költöznek, az az ingatlanpiac más részterületeire is kedvezően hat majd. Ha van munka, nagyobb lakás is kell, ha nagyobb a jövedelem, többet akarnak majd költeni az emberek az újonnan épült plázákban. Egyszóval minden mindennel összefügg. Éppen ezért nem árt, ha a kormányzati ingatlanpiaci vásárlásokat is figyelemmel kísérjük.

Már csak néhány lakás maradt a MyLelle Residenceben – elindult a műszaki átadás is
Iroda

Fordulat a tavaszi mélypont után: visszatértek a vevők

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Hónapok óta nem csörög a telefon? Lehet, hogy nem a piac hibája, hanem a hirdetésedé

Megszűnhet a kamatstop? Több százezer lakáshiteles sorsa dőlhet el ősszel, ezt lehet most tudni

Pert nyert a család a csaló kivitelezővel szemben, mégis bottal üthetik a pénzük nyomát

Váratlan fordulat a napelemes pályázatnál: az utolsó pillanatban hosszabbít a kormány, több ezer család menekülhet meg
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




