Milliárdos fejlesztéseket tervez a Főtáv
Elkezdődött a kivitelezés a Főtáv Mintaépületek című pályázatának első lakóházában, emellett középtávon 15,6 milliárd forint értékű beruházást tervez a társaság – ismertette Fekete Csaba, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója.
A társaság az idén tavasszal írt ki pályázatot 50 millió forint értékben épületek korszerűsítésére. A három úgynevezett mintaépület mindegyikében felújítják a melegvíz-rendszert, lakásonként mérhetővé, követhetővé teszik a fogyasztást, továbbá napelemeket szerelnek fel a lakóházak tetejére, amelyek villamos energiát termelnek.
A vezérigazgató alapvető fontosságúnak nevezte, hogy új fogyasztókat tudjanak bevonni a távfűtés rendszerébe. Szavai szerint a Belváros felé terjeszkednének, az Országház és annak környékére építenék ki a hálózatot, ami 2-3 éven belül megvalósulhat. Szólt arról is, hogy a leválás egyre ritkább: az idei első nyolc hónapban 5 fogyasztó lépett ki a távfűtés rendszeréből.
Fekete Csaba azt is hangsúlyozta, hogy olyan új beruházásokat terveznek, amelyek néhány év alatt megtérülnek. A Főtáv rövid távon 4,35 milliárd, hosszú távon 15,6 milliárd forint értékben fejlesztene. A vezérigazgató tájékoztatása szerint folyamatosan korszerűsítik a távvezetékeket, hogy minél kevesebb legyen a hőveszteség, a nullát azonban nem lehet elérni.
Hozzátette: Budapesten az 516 kilométernyi vezeték harmada korszerűsített, a hőveszteség pedig összességében jóval az európai átlag alatt van.A tervek között említette egy Észak-Pest – Újpalota hőkooperációs rendszer létrehozását, amely a hulladékhasznosításból nyert hőn alapulna, s növelnék a Csepeli Erőmű termelését is, ahonnan mások mellett a kelenföldi fogyasztókat is elláthatnák. Kiemelte azt is, hogy a mostani 96 százalékban gázalapú rendszerektől érdemes a megújuló energia felé mozdulni, ennek jegyében biomassza-hőforrást telepítenének az észak-budai régióba.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





