Milliárdos beruházással újul meg az egri Érseki Palota
1,2 milliárdból megújul az egri Érseki Palota. Az uniós támogatásnak köszönhetően az egyetlen olyan főpapi palota lesz az egri Közép-Kelet-Európában, amely egyszerre nyílik meg a látogatók előtt és őrzi meg eredeti funkcióját is.
A Palota felújítását a Földes és Társai Építésziroda Kft. készíti el. Az érdeklődőket interaktív kiállítások várják majd, amelyek a magyar egyház, illetve az egri főegyházmegye történetét, kincseit mutatják be. Emellett vinotéka, cukrászda-kávézó, ajándékbolt, turisztikai információs központ és filmvetítő termek is létesülnek, és barokk kertet is kialakítanak; az eddig zárt kert szabadon látogatható lesz majd. A kiállítások az egyházi kincsek – ötvösmunkák, szobrok, papi öltözetek, könyvek és festmények – köré szerveződnek. A második emeleten a történeti enteriőrökbe pillanthatnak be a látogatók: a “királyi lakosztályt” az érsekség bútoraival rendezik be, egységes barokk stílusban. A bútorok mellett az eredeti, restaurált kályhák, díszfüggönyök, dísztárgyak is részei lesznek az együttesnek. Az épületben már elvégezték a régészeti, falkutatási, restaurátori vizsgálatokat. A tervezési munkák lényegében lezárultak, a következő feladat a közbeszerzés kiírása, amelyen kiválasztják majd a kivitelezőt.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





