Miért nem épülnek plázák? – 2 év fejlesztés nélkül Pozsonyban
2004 óta nem adtak át új bevásárlóközpontot Pozsonyban, s előreláthatólag idén sem fognak már. A régióban a szlovák fővárosban találjuk a legkevesebb plázát, s a legtöbb nagy nemzetközi márka még mindig nem jelent meg északi szomszédunknál. Túl kicsi Pozsony, vagy túl közel van Bécs?
Pozsony Közép-Európa legszegényebb fővárosaként sokáig elkerülte a nemzetközi befektetők figyelmét, azonban az elmúlt évek dinamikus gazdasági növekedése a kiskereskdelmi piacra is jótékony hatással volt. Az első plázát – a régió többi fővárosánál jóval később – 2000-ben adták át, s azóta mindössze 4 bevásárlóközpont épült.
Ennek egyrészt a piac mérete az oka, hiszen Pozsonyban csupán 420,000-en laknak. Emellett alapvetően meghatározza a piacot, hogy Bécs 60 kilométerre van a szlovák fővárostól. A pozsonyiak így nemcsak Parndorfba, hanem a Bécs agglomerációjában lévő Shopping City Süd-be is átjárnak vásárolni.
Sok nemzetközi márka még be sem tört a szlovák kiskereskedelmi piacra, többek között a rendelkezésre álló üzlethelyiségek szűk kínálata miatt. A DTZ információi szerint a Marks & Spencer az idei vagy a jövő év során nyit zászlóshajónak szánt 2,500 négyzetméteres üzletet.
Mindezek ellenére az ír Ballymore lát lehetőséget a pozsonyi piacban. Elkezdte építeni ugyanis Pozsony legnagyobb plázáját, az Eurovea-komlpexumon belüli Galleria Eurovea-t, mely 55,000 négyzetméteren 150 üzlettel várja majd a vásárlókat. A megvalósítás azonban legkorábban 2009-ben fejeződhet be.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Körhintával, retró hangulattal és városi vibrálással nyílik új dizájnszálloda Budapest szívében

Beton vagy balatoni varázs? Letérköveznék Balaton egyik legikonikusabb sétányát, a helyiek felháborodtak

Modern otthonok zöldben, városban és a Balatonnál – 4 lakópark, ahol a jövő mindennapjai már most elkezdődnek

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





