Megvan, hogy ki építhet Pécsett – Vagy mégsem?
A Magyar Építő Zrt.-Arcadom Zrt. konzorcium nyerte meg a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által kiírt közbeszerzést, amely egy konferencia- és koncertközpont kivitelezésére, valamint a szükséges kiviteli terv elkészítésére vonatkozott.
A közbeszerzési eljárást lezáró döntést azonban a Közbeszerzési Döntőbizottság jogorvoslati eljárás keretében vizsgálja, és az eljárás során a szerződéskötést a Közbeszerzési Döntőbizottság végzésével megtiltotta – mondta el az MTI-nek az OPUS 2010 Konzorcium képviseletében, a Horváth, Dóczi & Lehmann Ügyvédi Iroda. A Közbeszerzési Értesítőben megjelent tájékoztató szerint a nyertes nettó 6,3 milliárd forintos ajánlattal előzte meg a többieket. A konzorciumnak a 18.833 négyzetméteres telekre egy multifunkcionális konferencia- és koncertközpontot kell terveznie és felépítenie. Az épület ötszintes, a bruttó szintterülete pedig 13.438 négyzetméter. A házban lesz egy 368 fős – kettéosztható – földszinti konferenciaterem, egy 287 fős emeleti konferenciaterem, és egy ezer fős hangversenyterem. A telken 5.470 négyzetméter felületű parkolót és belső utat kell kialakítani. A felhívásra három ajánlat érkezett. Az értékelés során az összességében legelőnyösebb ajánlat lett a nyertes, a kritériumok között az ár esett a latba leginkább. Az ellenszolgáltatás eredetileg becsült értéke nettó 6,1 milliárd forint volt, a nyertes konzorcium nettó 6,3 milliárdért vállalta a tervezést és az építést.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!

Fordulat Szegeden: tízezres tonnában mérhető a szén-dioxid kibocsátásának csökkenése

Elszálltak az árak a belvárosban? A VI. kerületben már 3 millió felett az új lakások négyzetmétere – mi jöhet 2026-ban?

Családi házak országszerte, akár Otthon Starttal is – válogatás elérhető, költözhető otthonokból
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





