Megújult Orosháza egyik óvodája
Több mint 52
millió forintos beruházás eredményeként teljesen megújult az
orosházi Rákóczi-telepen a Bácska úti óvoda.
Fetser János, a város polgármestere a pénteki átadási ünnepségen
elmondta, hogy a városrészben élénk a fiatalok ingatlanvásárlási
kedve, ezért évek óta ebben az óvodában a legmagasabb a férőhelyek
kihasználtsága. Az intézmény műszaki állapota, közművei és különösen
a vizesblokkja azonban az évek alatt elhasználódott, ezért vált
szükségessé a felújítás.
A város pályázat útján nyert el 42.6 millió forintot a Békés
Megyei Területfejlesztési Tanácstól, míg a fennmaradó részt saját
forrásként az önkormányzat biztosította.
A beruházás eredményeként 300 négyzetméterrel bővült az óvoda
területe, így 81-ről 96-ra növekedetett a felvehető gyermekek száma.
A felújítás során egyebek mellett új tornaszoba és orvosi szoba
épült, és immár a kor színvonalának megfelelő körülmények között
étkezhetnek a gyermekek. Megújult a teljes energetikai és gépészeti
rendszer, valamint felújították, illetve kicserélték a nyílászárókat
és a tetőszerkezetet.
Fetser János kiemelte, hogy a beruházás Orosháza
intézményfejlesztési programjának része. Emlékeztetett arra, hogy a
közelmúltban adták át a 780 millió forintos címzett támogatásból
megújult Petőfi Művelődési Központot is. Napokon belül pedig
elkészül a szintén címzett támogatásból, 1,3 milliárd forintból
megújult Táncsics gimnázium, valamint az egykori zsinagógából
kialakított művészetek palotája is.
A polgármester hangsúlyozta, hogy a rekonstrukciós program
tovább folytatódik, hiszen már épül az egykori laktanya helyén egy
konferenciaközpont, valamint egy szakképző központ is.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





