Megújuló épületek, díszburkolatok az V. kerületben
Az elmúlt
években a világörökséghez tartozó épületek újultak meg,
díszburkolatok épültek és zenekarok alakultak a
Belváros-Lipótvárosban – mondta Steiner Pál, Budapest V. kerületének
szocialista polgármestere, polgármesterjelöltje pénteken Budapesten
sajtótájékoztatóján.
A Belváros-Lipótváros szinte egész területe kulturális
örökségvédelem alá esik, a Belgrád rakpart a világörökség része.
Ebben a ciklusban több mint 19 világörökségi hagyatékot képező
épület teljes felújítására került sor – közölte a szocialista
országgyűlési képviselő polgármester a kulturális örökség napja
alkalmából, amely szombaton lesz.
Elmondta: a kerületben több mint tízezer négyzetméter
díszburkolat épült az elmúlt években, és további 11 ezer
négyzetméter díszburkolat építése várható. Úgy vélte, a
díszburkolatok építése elsősorban a környékben élő embereknek jó,
mivel javul a levegő tisztasága, nő az ingatlan értéke.
A Szent István tér rekonstrukciója kapcsán a kerületvezető
közölte: a tér ma már európai hírű turistaközpont. Hozzátette: a
Szent István tér rekonstrukciója folytatódik, az a cél, hogy az
Andrássy út és a Vár között a belváros olyan díszburkolatot építsen
ki, amely összeköti ezt a három történi városrészt.
Steiner Pál azt mondta: a csütörtöki képviselő-testületi ülésen
döntöttek a József nádor téri mélygarázs építésének megkezdéséről.
Hozzáfűzte: a projekt magántőkéből valósul meg, megújul a téren lévő
szoborcsoportot és a fasor.
A polgármester szólt arról is, hogy a belváros befogadta a
Szenthelyi Miklós vezette Magyar Virtuózok Kamarazenekart, illetve a
Belvárosi Cigányzenekart.
Steiner Pál közölte: a belvárosban fog működni az első
kereskedelmi és vendéglátóipari múzeum.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





