Megújul Salgótarján belvárosa
Megújul Salgótarján belvárosa az Európai Unió és a magyar állam csaknem egymilliárd forintos támogatásával. Az Acélgyárhoz vezető úttól a Múzeum térig terjedő részen dolgoznak év végéig a szakemberek.
Székyné Sztrémi Melinda polgármester azt mondta: a város 2008-ban tíz évre szóló fejlesztési tervet dolgozott ki, ebbe épült bele az úgynevezett integrált városfejlesztési stratégia, ennek részeként saját beruházásban újították fel tavaly az úgynevezett kis Fő teret. Továbbá erre alapozva nyertek el 989 millió forintos támogatást a Múzeum tér átalakításához, a városi mozi épületének felújítására és szórakoztatóközponttá alakítására, 238 parkolóhely kialakítására, forgalomszervezési változtatásokra és kisebb téralakítási feladatokra.
A polgármester hozzátette: a korábbi pályázatoknál erőltették a vállalkozói szektor bevonását a városfejlesztési munkálatokba, de ez Salgótarjánban nehézségekbe ütközött. Mind a gazdasági környezet, mind pedig a banki hitelezés hiánya megakadályozta, hogy az északi régió megyeszékhelyeivel egyszerre kezdjenek hozzá a rossz állapotú belvárosi épületek, terek rendbehozatalához. Az épületfelújítást a héten megkezdte a kivitelező, a felszíni parkolók kialakításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás a következő hetekben zárul le.
A Múzeum tér rekonstrukcióját irányító Szabó Márton építész elmondta: a Hild-díjas városban a korábbinál meghittebb, kisebb közösségeket kiszolgáló lépcsők, kiszögellések, utcabútorok alkalmazásával szeretnének a városlakók számára élhető tereket biztosítani.
Telekné Dézsi Piroska, a beruházásért felelős önkormányzati cég ügyvezetője azt mondta: a mozi épületének felújítása augusztusra készül el, az új szórakoztatóközpont a próbaüzem után, várhatóan novemberben nyílik meg. A térfelújítással a szerződés szerint decemberre végez Salgótarjánban a kivitelező.
Magyar Géza, Ybl-díjas építész elmondta: az általa több mint harminc éve tervezett moziépületet öt külön bejárattal, más-más közösségi térhasználatra alakítják át. A Zsolnay Kerámiagyár pedig új pirogránit burkolatot készít a Múzeum téri épületegyüttes újraburkolására.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?

Rugalmas irodák – hogyan váltak alapmegoldássá a modern vállalkozások számára?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Másodpercek döntenek az ingatlanpiacon: ezért ad valódi előnyt az OtthonTérkép mobilapp

Papíron olcsó, a valóságban fájdalmas: ezért lett rémálom Budapesten élni – közeleg a megélhetési válság?

Sokkos számok derültek ki a magyar lakásokról: ezekben az otthonokban élnek milliók – és sokan nem is tudják, mekkora a baj

Rezsisokk januárban? Itt a rezsistop minden titka: 30% kedvezmény jár, de sokan csak nyilatkozattal kapják meg
Dizájn

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény

Ezektől a hibáktól lesz hideg és élettelen az otthon – Mégis sokan elrontják
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





