Megújul a kecskeméti Városi Sportcsarnok
Mintegy bruttó
800 millió forintos költséggel teljesen megújul illetve kibővül a
kecskeméti Városi Sportcsarnok – tartalmazza a Közbeszerzési
Értesítő.
A helyi önkormányzat által kiírt nyílt közbeszerzési eljárást a
kecskeméti székhelyű Polydom Zrt. nyerte el.
A felújítást elsősorban az indokolta, hogy a több mint 30 éves
épület állaga leromlott, másrészt a helyi első osztályú kosár- és
röplabdacsapatok már több nézőt vonzottak, mint amennyit a csarnok
nézőtere a jelenlegi állapotában befogadni képes. Az átalakítás
terveit a 7. Dimenzió Építésziroda készítette el.
A beruházást 100 százalékban a városi önkormányzat
finanszírozza, mivel jelenleg nincs olyan pályázati lehetőség,
amellyel sportcsarnok építéséhez lehetne támogatást elnyerni.
A tervek szerint mobillelátók alkalmazásával akár a jelenleginek
duplájára, 4.800 főre növelhető a nézőtér befogadóképessége.
Az épület földszintjén létrehoznak egy összesen 200-200
négyzetméter alapterületű kondicionáló termet, női és férfi
mosdókkal, illetve előcsarnokot, büfékkel, szélfogókkal és
vizesblokkokkal. A földszinten még helyet kap hat darab öltöző,
raktár, szertárak, bírói öltöző, gyúró szoba, doppingvizsgálat
végzésére alkalmas szoba, orvosi szoba, valamint zuhanyozó helységek.
A megújuló, mintegy 4.800 négyzetméteres sportcsarnokot
padlófűtéssel látják el, melynek a hőszolgáltatását az uszodából
biztosítják. Az épület belmagassága 12 méter lesz, amely lehetővé
teszi, hogy nemzetközi röplabdamérkőzéseket is rendezhessenek benne.
A csarnok átadása az eredeti terv szerint ez év október vége.
Az MTI korábbi híradása szerint Kecskemét képviselő-testülete
július 11-én rendkívüli ülést tartott, amelyen újabb 118 millió
forintot szavazott meg a sportcsarnokra, mivel az eredeti tervhez
viszonyítva a korszerűbb hűtési-fűtési rendszer mellett döntöttek,
ami plusz költségeket ró a városra.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Mennyi személyi kölcsönt érdemes felvenni? Így hozhatsz valóban biztonságos döntést

Hol érdemes ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Lakásvásárlás okosan: így válasszunk megfelelő méretet és elrendezést!

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





