Megszűnő Makovecz-cég
A HVG információi szerint 70 millió forintra rúg a Makovecz Imre nevével fémjelzett, az építész és felesége tulajdonában álló Makona Kft.-nek az a kinnlevősége, amely után a hatályos adószabályok szerint már be kellett volna fizetni a 25 százalékos áfát.
A tartozás miatt az adóhivatal zárolta az 1982-ben gmk-ként alakult, 1991 óta kft formában működő társaság számláját. Makovecz szerint az intézkedés a végét jelenti a cégnek, amely – minthogy maga is több beszállítójának tartozik – felszámolás alá került (ennek a cégnyilvántartásban még nincs nyoma).
A 6 főt foglalkoztató, az utóbbi időben főként a határon túli magyar területeken dolgozó tervezőiroda legutóbbi magyarországi munkája egy makói egészségház felépítése volt. A cég 2008-ban 48 millió forint saját és 3 milliós jegyzett tőkével rendelkezett. Adózott eredménye – az egy évvel korábbi 21,6 millióról – tavalyelőtt 3,4 millió forintra csökkent. Az már a 2008-as beszámolóból is kiderült, hogy az irodának komoly finanszírozási gondot jelent a körbetartozás, mert a vevők átlagosan 117 nap alatt fizettek neki.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!

Robbanás előtt a magyar lakáshitelezés – de még mindig szégyenletesen az EU sereghajtói vagyunk!
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
