Megszűnik a Béla király úti rezidencia műemléki védettsége

Megszűnik a
budapesti, Béla király úti állami rezidencia műemléki védettsége;
erről Hiller István oktatási és kulturális miniszter a napokban
döntött, megőrizve a telken álló régi forrásház védettségét.

A hétfői keltezésű rendelet szerint, amely a Magyar Közlöny
2006/89. számában jelent meg, a kihirdetést követő 8. napon lép
hatályba, a miniszter azért szüntette meg a műemléki védettséget,
mert a telekalakítás következtében három önálló ingatlan jött létre,
amelyek közül kettő nem hordoz műemléki értéket. A szaktárca
vezetője ezzel egyidejűleg műemlékké nyilvánította az egyik
helyrajzi számon nyilvántartott területet, döntésének célja a XIX.
századi forrásház és a XV. században épült vízgyűjtő folyosó
építészeti értékeinek megőrzése.

A kutat és a telket eddig egy helyrajzi számon tartották nyilván
– mondta a rendelet hátterét ismertetve a Kulturális Örökségvédelmi
Hivatal (KÖH) elnöke az MTI-nek.

Varga Kálmán közlése szerint annak idején, az 1960-as években az
ingatlan egészét vonták védelem alá, most azonban a telekmegosztás
miatt igény jelentkezett a teljes körű védelem feloldására, miután
maga az épület nem jelent műemléki szempontból értéket. Rámutatott
arra, hogy mindez nem vetett fel semmiféle szakmai problémát, hiszen
a kút továbbra is védett.

Az idén eladásra meghirdette a Béla király úti kormány-, illetve
államfői rezidencia 10

hektáros területét – az ingatlan együttest a kormányszállóval és
három villaépülettel együtt, kivéve az államfői

rezidenciát – a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI). A rezidencia
értékesítésére Zelles Sándor vezérigazgató ismertetése szerint azért
kerül sor, mert a területet lakóövezetté nyilvánították, és az
épületegyüttes által korábban betöltött kormányzati funkciókra nincs
szükség.

2005 szeptemberében már eldőlt, hogy Sólyom László államfő
rezidenciája az elődjeinek is otthont adó Béla király úti
ingatlanban lesz. László Boglár akkori kormányszóvivő az MTI-nek
elmondta: megérkezett a köztársasági elnök levele a Kincstári
Vagyoni Igazgatósághoz, amelyben Sólyom László egyértelművé tette,
hogy

alkalmasnak tartja a Béla király úti házat rezidenciának. A
beköltözés dátuma attól függ, mikor fejeződnek be a Béla király úti
ház rekonstrukciós munkálatai. A Színes Bulvár Lap szerdai számában
azt írta, hogy a köztársasági elnöki pár hamarosan beköltözhet a
rezidenciára, amelyet 200 millió forintért újítanak fel.