Megspórolható a jövő évi kgfb-ben a baleseti adó
A 40 évesnél fiatalabb, és a nagyvárosban élő idősebb autótulajdonosok azok, aki megspórolhatják a kötelező gépjármű felelősségbiztosításuk (kgfb) optimális megválasztásával, jövőre a baleseti adót – közölte a netrisk.hu internetes alkusz az MTI-vel.
A netrisk.hu 2 millió díjszámítás után jutott erre a következtetésre. Egy másik internetes alkusz, a kotelezo.hu pedig arról informálta az MTI-t, hogy a díjszámítást nála végzők 51 százaléka talál olyan díjat jövőre, amely a jelenlegi díjához mérten annyival olcsóbb, hogy a különbség elegendő a baleseti adóra. Az előzmények: amikor a biztosítók október végén meghirdették a jövő évi kgfb díjaikat, a parlament előtt volt a népegészségügyi törvény módosítása, amely a kgfb díjakra 30 százalékos baleseti adót készült bevezetni. Hétfőn az Országgyűlés elfogadta az új adót, így januártól a biztosítók 30 százalékkal megemelik a kgfb díjakat, mivel beszedni nekik kell azt. Ezt a 30 százalékos adót lehet megtakarítani egy elég széles autós rétegnek, a biztosító váltással. A kormány a baleseti adó kulcsának megállapításakor az idei kgfb díjakból indult ki, és így került be a törvényjavaslat indoklásába az abból befolyó 27 milliárd forint. Ha a jövő évi díj – a szélsőséges, 15-30 százalékos szakértői becslések szerint – csökken, akkor a költségvetésbe is kevesebb adó jut.

Már költöznek az új lakók a XV. kerületben: elkészültek a Novus Liget első társasházai
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Azok a lakások, melyekre egy éve még lecsaptak volna a vevők, most csak állnak az ingatlanpiacon

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt

Az Otthon Start előnyének nagy részét elvitte a drágulás

Újabb lakásárrobbanás jöhet? Ez az ingatlantípus lehet a következő nagy drágulás nyertese
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





