Megkötésre került a legnagyobb raktárbérlet 2009-ben
Szeptember végén megkötésre került a 2009-es év eddigi legnagyobb területű raktárbérleti tranzakciója. Az Auchan Magyarország Kft. hosszú előkészítési folyamatot és tender kiírást követően döntött úgy, hogy logisztikai tevékenységének bővítését a jelenlegi üllői operációja közvetlen közelében, a nemrégiben elkészült a Viktória Park Logisztikai Központban helyezi el.
A REM Ingatlan Zrt fejlesztésében megvalósult, mintegy 41,500 m2 bruttó alapterületű épület a budapesti piac harmadik legnagyobb bérletre épített raktárcsarnoka, melyből az Auchan 18,200 m2 területet kötött le.
Boncsér Péter, az Auchan logisztikai és áruellátási lánc igazgatója elmondta, hogy ezen terület bérlése egy nagyobb volumenű jövőbeni logisztikai fejlesztés első lépése volt, melyet rövidesen több hasonló beruházás fog követni. Az üllői bérelt terület közelségén túl a partnerek rugalmassága is szerepet játszott – a bérleti kondíciókon túl – a választásban.
A fejlesztő REM Ingatlan Zrt részéről Vancskó László vezérigazgató nyilatkozott: “Nagyon örülünk az Auchan bérletnek, mely azt mutatja, hogy a válság idején is lehetséges egyedi fejlesztést megvalósítani, a Viktória Park bizonyítottan ilyen. Reméljük, hogy az épület fennmaradó területének bérbeadása is sikeres lesz, melyre több érdeklődővel is tárgyalást folytatunk.”
Az ügyletben a Colliers International ingatlan tanácsadó cég budapesti irodája működött közre, mint a bérbeadó kizárólagos bérbeadó ügynöksége.

Új építésű lakások Otthon Starttal? Budapesten és a Balatonnál is megtalálhatod álmaid otthonát!
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Óriási csavar: mégsem indítja el most a kormány a lakásfelújítási támogatást – ez áll a háttérben!

Alku nélkül nincs üzlet: ennyivel olcsóbban kelnek el a magyar ingatlanok

OtthonTérkép applikáció – Ne maradj le a lakásárak csökkenéséről!

Pénzeső az Otthon Start körül: így zsebelhetsz be akár több százezer forintot pluszban, ha ügyesen kombinálod a hiteleket!
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csontozói álláslehetőség Németországban – stabil munka, kiemelkedő fizetés

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
