Megkezdődnek a fővárosi útfelújítások
A BKK Közút Zrt. ezen a héten kezdte meg idei útfelújítási munkálatait. Elsőként a Szemere utcában, az Újhegyi úton és a Sáfrány utcában indult el a munka, áll a társaság közleményében.
Az V. kerületi Szemere utcában március 19-én kezdődött az útfelújítás, aminek keretében az utcát a Báthory utca és a Szent István körút közötti 610 méteres szakaszon újítják fel. A munka április 25-ig tart. A felújítandó útszakaszon található buszmegálló bazaltbetonos kialakítást kap. Egy eddig ritkán alkalmazott parkolási felfestést kap az utca: a jobbra előre 45 fokban történő parkolás helyett, jobbra tolatva 45 fokban kell beállni. Ennek az a célja, hogy a várakozóhelyről kiálló járművezető jobban lássa a forgalmat.
A X. kerületi Újhegyi úton március 19-én kezdődött az útfelújítás. Az utcát a Gyömrői út és a Kozma utca közötti 1564 méteres szakaszon újítják fel. A munka május 4-ig tart. Épül két új buszmegálló a Bányató utcánál. Az új buszmegállók környezetében megkezdődött a terveztetése, engedélyezetése egy új gyalogátkelőhely kijelölésének. A XI. kerületi Sáfrány utcában március 21-én kezdődött az útfelújítás. Az utcát a Kondorosi út és a buszvégállomás közötti 1200 méteres szakaszon újítják fel. A munka április 28-ig tart. A Sáfrány utca-Albertfalva utcai kereszteződésében 2 gyalogos középsziget, valamint a Kondorosi úti kereszteződésében kisebb szegélykorrekciók lesznek.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának

Szociális bérlakások megújuló energiával? – A csoda Újpesten születik!

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




