Meghosszabbították Kovács Imre igazgatósági tagságát 2013 végéig

2013. december 2-ig meghosszabbította Kovács Imre elnök-vezérigazgató igazgatósági tagként való kinevezését és új tagokat választott a testületbe, ahonnan öt korábbi tagot visszahívott a Rail Cargo Hungaria Zrt. Budapesten megtartott közgyűlése – tájékoztatott a társaság.

Az újjáválasztott igazgatóságban helyet foglal Christian Kern, az Rail Cargo Austria AG (RCA) száz százalékos tulajdonrészét birtokló osztrák állami vasútvállalat, az ÖBB igazgatótanácsának elnöke és további két ÖBB vezető: Andreas Fuchs és Arnold Schiefer.

Visszahívta a közgyűlés az RCA-t korábban irányító vezetés mindhárom tagját: Friedrich Machert, Ferdinand Schmidtet és Dr. Günter Riesslandot. Ugyancsak kikerült a testületből Gustav Poschalko, az ÖBB korábbi elnöke, valamint Bor József.

Az új igazgatósági tagok megbízatási ideje 2010. december 16-tól 2013. december 2-ig tart. Az Igazgatóság tagjai a következők: Andreas Fuchs, Arnold Schiefer, Christian Kern, Kovács Imre, Nagy László és – 2011. június 30-ig – Karl Zöchmeister.