Meghosszabbíthatják az árfoyamgátat
Május 31-ig hosszabbítaná meg az árfolyamgát igénylésének határidejét egy fideszes módosító javaslat.
Az Országgyűlés honlapján olvasható, a parlamentnek szombaton benyújtott iromány szerint a 2013 március 29-i határidő 2013. május 31-re változna.
A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló törvény módosításáról Dióssi Csaba (Fidesz) nyújtott be önálló képviselői indítványt. Az indoklásban kifejti, hogy a kormány, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, valamint a Magyar Bankszövetség közös médiakampánya jelenleg is tart, és valószínűleg az igénylésre jogosultak jelentős részét fogja meggyőzni a gyűjtőszámlahitel igénylésének szükségességéről.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) március eleji tájékoztatása szerint az idén január végéig a körülbelül 456 ezer jogosult 29,3 százaléka lépett be az árfolyamgátrendszerbe; a hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2013. január 30-ig 115 ezer 130 gyűjtőszámlát nyitottak meg devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleik igénylése alapján. A rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsönök teljes állománya január végén 1034 milliárd forint volt, amely a lehetséges teljes devizahitel-állomány 33,8 százaléka.
Az árfolyamgát révén a devizahitelesek havi törlesztési terhei minimum 3 évre, de maximum 2017. június végéig mérséklődnek és kiszámíthatóvá válnak (egy svájci frankot 180, az eurót 250, a japán jent 2,5 forinton lehet törleszteni). A devizaárfolyam-változások hatásai a hitel törlesztő részleteiben ugyanis a rögzített időszak alatt nem jelennek meg, az aktuális piaci és a rögzített árfolyam közötti különbözet a forintgyűjtőszámlára kerül.
A hitel gyűjtőszámlára kerülő kamatrészének megfizetését az állam és a pénzügyi szolgáltatók magukra vállalták, azaz az adós tartozásának ezt a részét elengedik. Ugyanakkor a gyűjtőszámlán felhalmozott követelés után a pénzügyi szolgáltatók a budapesti bankközi kamatlábnak megfelelő kamatot számítanak fel.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban

Sokkoló fordulat a lakáshiteleknél: mi történne a piaccal, ha egyik napról a másikra eltűnne az Otthon Start?

Így készíts valóban hatékony ingatlanhirdetést, amellyel gyorsabban és jobb áron adhatod el a lakásod

Feltérképezték Magyarország „rejtett aranytartalékát” – elindult a BarKA, és alapjaiban írhatja át az ingatlanfejlesztést
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




