Mégesem zár be a Vidámpark
Visszavonták a Vidámpark bezárására vonatkozó javaslatot az előterjesztők a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes indoklás nélkül vonta vissza azt a javaslatot, amely szerint november 4-ével véglegesen bezárnák a Vidámparkot, és az intézmény az év végéig átadná az általa használt területet a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.
Az LMP a közgyűlésen azt javasolta, hogy egy vagy két évvel el kellene halasztani a Vidámpark bezárását, hogy addig felépülhessen egy másik, hasonló funkciójú létesítmény.
Ahogy arról beszámoltunk, a Városligetben jelenleg működő Vidámparkot a Fővárosi Közgyűlés elé került, most visszavont javaslat alapján november 4-én véglegesen bezárták volna. Az ott dolgozó 55 alkalmazottnak a terv szerint október végével mondtak volna fel, az üzemeltető cég felszámolása pedig 490 milliós készpénzkiadással járt volna.
A bezárásról szóló javaslat nyilvánossá válása utánsz ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Wing Zrt. az Index szerint azt közölte, hogy új vidámparkot hozna létre a budapesti Duna-parton. A társaság a IX. kerületben, a Rákóczi-hídtól (volt Lágymányosi-hídtól) délre tervezi a témapark létrehozását.
A Wing már felvette a kapcsolatot a főváros vezetésével és jelenleg is dolgozik a finanszírozási lehetőségek és a támogatás megszervezésén. Az átfutási idő a nyitásig várhatóan 2-3 év.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány

Újabb magyar városban bukkant fel azbeszt: sürgős intézkedést rendeltek el, milliárdos lehet a kár

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





