Megéri hitelből energetikailag felújítani a lakást
Már évi 2 százalékos energiaár-emelkedés esetén megéri hitelből felújítani a lakást, ha nagyobb lesz az áremelkedés, akkor pedig már jelentősebb haszonhoz juthat a tulajdonos – közölte az OTP Lakástakarék az MTI-vel.
Egy átlagos családi ház komplex energetikai felújítása 3-3,5 millió forintba kerül. Ez az ablakok és a külső ajtók cseréjét, a falak és a födém hőszigetelését, valamint a fűtés felújítását foglalja magába, esetleg belefér még egy kisebb napkollektoros vízmelegítő felszerelése is. Egy ilyen beruházás hitelből – legalábbis középtávon – akkor éri meg, ha a havi megtakarítás kiadja a hitel havi törlesztőrészletét.
Az OTP Lakástakarék 3,4 millió forintos szerződéses összeggel kalkulál, vagyis ennyi a befizetés, az állami támogatás és a felveendő hitel összege, a futamidő pedig 12 év.
A tulajdonos a 3,4 millió forintot fordítja a háza felújítására, és ennek eredményeként felére, 40 ezerről 20 ezer forintra csökken a havi fűtési költsége. Az első 5 évben a havi fizetési kötelezettség a lecsökkent – havi 20 ezer forintos – fűtési költségből és a lakástakarék 18 500 forintos befizetéséből áll. Vagyis a tulajdonos havi 1500 forintot nyer a felújításon az első öt évben. A 6-12. években viszont havi 49 ezer forintra növekszik – a lakástakarék hiteltörlesztése miatt – a havi kötelezettsége. Ez havi 9 ezer forint többlet ahhoz képest, mintha nem újította volna fel a házát, és a 40 ezer forintos rezsit fizetné továbbra is.
A 12 évre számolt 660 ezer forintos fizetési többlet azonban már évi 2 százalékos energiaár-emelkedésnél is lenullázódik. Ha a következő 12 évben évi 4 százalékkal növekszik az energia ára, akkor havi 5400, míg a 6 százalékos áremelkedésnél havi 11 500 forint megtakarítást jelent a ház komplex felújítása.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a lakáspiac: Budapesten már csökkennek az árak, nő az alku, és egyre inkább a vevők diktálnak

Már nem viszik el bármi áron a lakásokat: a túlárazott ingatlanok hónapokig is a piacon ragadhatnak

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





