Még több sajátrészvényt vásárol az Orco

Az Orco kilátásba helyezte, hogy a közeljövőben mintegy 50 millió euró értékben vásárol vissza sajátrészvényeket – nyilatkozta Jean-Francois Ott, az Orco vezérigazgatója egy Bloombergenek adott interjúban.

A jelenlegi árfolyamot
alapul véve ez nagyjából 1.2 millió db részvényt jelent, ami a részvények
körülbelül 11%-a. A tranzakciót a mintegy 200 millió euróra rúgó
eszközértékesítésből kívánja finanszírozni.

Az Orco idén nem
tervez újabb akvizíciókat, 2008 második felében 2.4 milliárd eurós (2007 év végi
adat) ingatlanportfoliójának konszolidálására fókuszál. A társaság a
közeljövőben mintegy 200 millió euró tőkét tervez felszabadítani,aminek egy
részét sajátrészvényvásárlásra fordítja. A társaság idén logisztikai és ipari
ingatlanportfoliójának számos elemét értékesíti. A vevői oldalon a korábbiakhoz
hasonlóan a cégcsoporthoz tartozó Endurance Alapra, illetve külső befektetőkre
számít.

Az Orco árfolyama 2007-ben 66%-ot zuhant, és a papírok jelenleg
is több mint 50%-kal nettó eszközértékük alatt forognak. Ezzel szemben az Orco
vezérigazgatója úgy véli, hogy a társaság nettó eszközértéke idén 10%-kal
emelkedhet. A cég a 2010-ben átadásra kerülő Váci 1 projekttől mintegy 100
millió euró nettó eszközérték növekedést vár (9 euró részvényenként a részvények
jelenlegi számát alapul véve).

Az Orco 13.1 millió eurós veszteséget
jelentett múlt hónapban, a megelőző év 439,000 eurós profitjával szemben. A
vártnál nagyobb veszteséget alapvetően a finanszírozási költségek növekedése és
az ingatlaneladások jelentős visszaesése okozta. A társaság bérbeadásból
származó jövedelme ugyanakkor a 2007 évi 66 millió euróról 82-83 millió euróra
emelkedhet idén – nyilatkozta Ott, aki a társaság 322 millió eurós árbevételi
célértékét “elfogadhatónak” ítéli. A cég korábban 15 millió euróban limitálta a
sajátrészvény vásárlásra fordítandó forrásokat.